könnyebbség

2019.07.24. 07:19

A gazdaságvédelmi akcióterv két újabb pontja lépett hatályba

A májusban bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv részeként két intézkedés is hatályba lépett szerdán. Az adóelőleg-feltöltés eltörlésével tovább egyszerűsödik a vállalkozások adóadminisztrációja, a fejlesztési adókedvezmény kibővítésével pedig még több beruházás valósulhat meg Magyarországon – mondta Varga Mihály

A kormány azért indította a gazdaságvédelmi akciótervet, hogy a magyar gazdaság eredményeit a lassuló európai gazdaságban is megőrizze, és a hazai növekedés a következő években is legalább 2 százalékponttal meghaladja az uniós átlagot – emlékeztetett a pénzügyminiszter.

Tájékoztatása szerint

mintegy 40 ezer vállalkozásnak hoz könnyebbséget az úgynevezett adóelőleg-feltöltés eltörlése,

amely lehetővé teszi, hogy a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhassanak 170 milliárd forinttal.

Az érintetteknek ugyanis ezentúl december 20. helyett elég májusban, az adóbevallásuk elkészítésével egy időben befizetniük adójukat – összegezte a változás lényegét Varga Mihály.

Korábban a százmillió forintnál nagyobb éves nettó árbevételt elérő cégeknek meg kellett becsülniük, hogy az adott évre vonatkozóan végül mennyi társasági adót, innovációs járulékot és energiaellátók jövedelemadóját fizetnek összesen, és az összeg legalább kilencven százalékát át is kellett utalniuk az államkasszának december 20-ig – jegyezte meg a miniszter.

A 13+1 intézkedésből álló gazdaságvédelmi akcióterv egyik lényeges pontja ez, hiszen az adóbefizetés határidejének eltolása akár fejlesztések megvalósításához vagy munkahelyteremtéshez is hozzásegítheti az érintett vállalkozásokat

- tette hozzá.

A miniszter a gazdaságvédelmi akcióterv másik, szerdán hatályba lépett pontjáról szólva elmondta:

az úgynevezett kis- és középvállalkozásokra vonatkozó fejlesztési adókedvezmény-jogcím értékhatára 500 millió forintról a kisvállalatok esetében 300, a középvállalkozások esetében 400 millió forintra csökken.

A beruházási értékhatár mérséklése mintegy 7 ezer vállalkozást érinthet, de ez a szám 2022-ig jelentősen megemelkedhet, hiszen évről-évre csökken az értékhatár: 2022-ben a kisvállalatok esetében 50, középvállalkozások esetében pedig már csak 100 millió forint lesz a beruházási értékhatár, amely után igénybe vehető az adókedvezmény – mondta a pénzügyminiszter.

Tavaly minden korábbinál több, 8500 milliárd forint beruházás valósult meg Magyarországon, a fejlesztési adókedvezmény kibővítése nagymértékben hozzájárulhat a kedvező folyamat fenntartásához – mondta Varga Mihály.

A gazdaságvédelmi akcióterv további fontos részei még a szociális hozzájárulási adó 2 százalékpontos csökkentése, amely már július 1-jével életbe lépett, és csak idén 144 milliárd forintot, jövőre pedig további 156 milliárd forintot hagy a magyar vállalkozásoknál. A kisvállalati adó csökkentése 2020. január 1-jén lép életbe, 13 százalékról 12 százalékra csökken az adókulcs, amely több mint 40 ezer magyar vállalkozást érint és további 5 milliárd forintot hagy a cégeknél – hangsúlyozta a pénzügyi tárca vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában