közös agrárpolitika

2021.05.30. 10:30

Az Európai Bizottság erősítené a beporzó rovarok védelmét

Az Európai Bizottság szerint további uniós fellépés szükséges a beporzók védelmében, ugyanis még mindig minden tizedik méh- és lepkefaj a kihalás szélén van, és egyharmaduk egyedszáma csökkenést mutat Európában – közölte az uniós bizottság jelentésében.

Fotós: Shutterstock

A beporzókról szóló első uniós kezdeményezés végrehajtásáról szóló jelentésében az Európai Bizottság azt közölte, hogy a kezdeményezés hasznos szakpolitikai eszköznek bizonyult, lehetővé teszi az Európai Unió, a tagállamok és az érdekelt felek számára, hogy kezeljék a beporzók pusztulásának problémáját.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy fokozni kell a mezőgazdasági tájakon tapasztalható élőhelypusztulás megakadályozását és a növényvédő szerek hatásainak kezelését célzó erőfeszítéseket. Noha

a 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégia konkrét célkitűzéseket határozott meg

ennek kezelésére, többet kell tenni a védett területek bővítése, az ökoszisztémák helyreállítása, a biogazdálkodás előmozdítása, a magas biodiverzitású táj jellegzetességeinek helyreállítása érdekében a mezőgazdasági földterületeken, valamint a növényvédő szerek és más, a beporzókra káros környezeti szennyező anyagok használatának jelentős csökkentésére.

A bizottsági közlemény Virginijus Sinkeviciust, a környezetért, az óceánokért és a halászatért felelős biztost idézte, aki azt mondta: döntő fontosságú a beporzók védelmének további beépítése a közös agrárpolitikába és a növényvédő szerekre vonatkozó jogi keretbe.

Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős biztos kijelentette: fokozni kell az erőfeszítéseket különösen a mezőgazdasági tájakon tapasztalható élőhelypusztulás és a növényvédő szerek káros hatásainak terén. Ehhez a jövőbeni közös agrárpolitikának nagymértékben hozzá kell járulnia azáltal, hogy fokozottabb környezetvédelmi és éghajlat-politikai törekvéseket vezet be – monda az uniós biztos.

A beporzókról szóló, 2018 júniusában elfogadott uniós kezdeményezés stratégiai célkitűzéseket, illetve végrehajtani kívánt intézkedéseket tartalmaz a beporzók uniós pusztulásának megakadályozása és a globális természetvédelmi erőfeszítésekhez való hozzájárulás érdekében.

Borítókép: Illusztrációfotó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!