Gazdaság

2015.07.29. 16:42

Népszavazás a nyugdíjról: a férfiak is a nők feltételeivel!

Székesfehérvár - Két szakszervezeti tömörülés kezdett aláírásgyűjtésbe a férfiak negyven év utáni nyugdíjazása érdekében.

Tribolt Lajos

Elmehessenek nyugdíjba 40 év munkaviszony után a férfiak is? Ez a kérdés egyre gyakrabban kerül be a közbeszédbe. A Jobbik erről véleménytkérő aláírásokat gyűjtött, több mint kétszázezer támogató mondott igent.Július elején a Nemzeti Választási Bizottság elfogadta Bodnár Józsefnek, a Vasutasok Szakszervezete tisztségviselőjének magánemberként beadott kezdeményezését népszavazás elérésére szóló aláírásgyűjtésre. A feltett kérdés így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés a nyugdíjjogszabályok megfelelő módosításával a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől a férfiak számára is tegye lehetővé Magyarországon a nők számára biztosított kedvezményekkel történő nyugdíjba vonulás lehetőségét?”

A kezdeményezés támogatását két nagy szakszervezeti konföderáció is felvállalta, így a Liga Szakszervezetek és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ). Utóbbi megyei képviseletvezetője Holly László azzal indokolta a támogatásukat, hogy szeretnék, ha a férfiak és nők között nem lenne megkülönböztetés. Hozzátette, hogy egyeztetés nélkül eltörölte a kormány a korkedvezményes nyugdíjakat olyan munkakörökben, ahol a hatvan felé közeledő dolgozók már meglehetősen „elhasználódtak”. Ezzel egyetért a tömörüléshez tartozó Dunaferr Vasas Szakszervezet Szövetség elnöke, Mucsi Zoltán is.

Mucsi Zoltán

– Nálunk ötvenhét munkakört érintett a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése. Olyanokat például, mint az acélöntők, olvasztárok. Olvasztárnak nem nagyon lehet beosztani egy 60-65 év közötti embert. De csak ehhez értenek. Küldjék az utcára őket? Többségükben 17-18 évesen kezdtek dolgozni, a 40 év utáni nyugdíjazás nekik megoldás lenne.

Az aláírásgyűjtések elkezdődtek Székesfehérváron és Dunaújvárosban is. Egyelőre ismerősök között, de úgy tervezik, a nyári szabadságolások után augusztus végén a két nagyvárosban a közterületeken is gyűjtik majd az aláírásokat. November elejéig kell összegyűlnie a kétszázezer hiteles aláírásnak ahhoz, hogy ki kelljen írni a kérdésben a népszavazást.

Holly László

Holly László szerint a kormányzat már ellene mozdult az akciónak, amikor azzal riogatják az embereket, hogy akkor csökkenne a nyugdíjak összege. A szakszervezeti vezető szerint arra van pénz, amire a kormányzat akarja. Akár a progresszív adózás, akár a sportlétesítmények építésének visszafogása adna fedezetet. Gaskó István szerint a fekete gazdaság egy részének kifehérítése is elegendő fedezet lenne.A számítások szerint 150 ezer férfit érinthetne a jogszabályváltozás. A 40 év utáni nyugdíj azonban szabadon választható lenne, mint a nőknél, mindenki nem élne vele, mert a plusz évek a nyugdíjban is pluszt jelentenek. Az érvek között szerepel az is, hogy a 40 év utáni nyugdíj fiataloknak teremtene munkahelyet, akiknek így nem kellene külföldre menni dolgozni. A statisztikák szerint a magyar férfiak átlagosan 70, a nők 78 évig élnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!