Gazdaság

2015.01.22. 13:45

Bolye Ferenc versenyben az Év agrárszakembere címért

Kishantos - Bolye Ferenc, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ökológiai mintagazdaságának és népfőiskolájának egyik ügyvezetője is s versenyben van az Év agrárembere címért.

V. Varga József

Örömmel, várakozással jött mindig a határba, most sírva. Kitárcsázták kétszer is, mégis kalászol a búza – morzsolta a szemeket a gabonatáblán Bolye Ferenc még tavaly nyár elején, a szakmai napon. Amerre csak elláttunk, az enyészeté lett minden – de az élet újra és újra utat tört magának! A napraforgó szépen mutatta magát, a borsó is hüvelyesedett, dacára minden ellenkező akaratnak.

Bolye Ferenc az egyik jelölt. Fotó: a szerző

Ha elégtételt nem is jelentene a kishantosiaknak, de komoly üzenettel bírna, ha a vidékfejlesztési központ feldarabolt ökológiai mintagazdaságának és népfőiskolájának egyik vezetőjét, Bolye Ferencet választanák 2014 agrárszakemberének – osztotta meg a történéseket lapunkkal Ács Sándorné Éva, a központ másik ügyvezetője.

Amint megtudtuk: „Az év agrárembere – 2014" online szavazáson még január végéig lehet szavazni a jelöltekre. Az Agrotrend.hu szakmai oldal által indított versenyben igen jól áll Bolye Ferenc, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ökológiai mintagazdaságának és népfőiskolájának egyik ügyvezetője.

Jelenleg tizenkét különböző bírósági per zajlik Kishantossal kapcsolatban, amelyek során egymásnak ellentmondó ítéletek születtek – mondta el lapunknak Bolye Ferenc és Ács Sándorné. Kishantos a saját tulajdonában megmaradt 1 hektáros (igen, 1 hektáros!) földjén vegyszermentes zöldséget termel, és működik a vidékfejlesztési központ is. Bolye Ferenc felnőttoktatás keretében adja tovább biogazdálkodással és fenntarthatósággal kapcsolatos tapasztalatait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!