Gazdaság

2014.06.12. 17:25

Szakmentorok a főiskolán

Dunaújváros - Még az előző tanítási évben indította el szakmentori programját a DF. Mérleget vontak.

Szabó Szabolcs

A főiskolán 2013-ban a hallgatói sikerességet állította középpontba. Ezt a gondolatot továbbfejlesztve, az addigi intézkedések eredményeire építve belső innovációs folyamatként 2014-ben elindította a Hallgatói Sikerességet Támogató, azaz a HASIT programot, amelynek egyik fő célkitűzése hallgatói lemorzsolódás csökkentése volt. A fenti intézkedések eredményeként a kurzust elhagyók száma műszaki, informatika, természettudományi szakoknál 15 százalékkal csökkent mutatta be a programot dr. András István, a DF retora.

A sajtótájékoztatón elhangzott:

A már említett HASIT három alappillére épül: 1. szakmentori rendszer hatékony működtetése, 2. tanulásközpontú környezet létrehozása, 3. hallgatói motiváltság erősítése. A szakmentori rendszert, annak vezetője Lászlóné Kenyeres Krisztina mutatta be:

A rendszer azzal a szándékkal jött létre, hogy segítse a hallgatók zökkenőmentes beilleszkedését a főiskolai életbe, illetve támogassa őket a felmerülő tanulással és tanulmányok folytatásával kapcsolatos problémák megoldásában. A DF szakmentori szervezete pedig egy funkcióra, a tanulmányi-tanulási tanácsadásra összpontosít elsősorban. A szakmentorok folyamatos, egyéni, személyre szabott tanácsadást nyújtanak a hallgatók tanulási, tanulmányaikkal összefüggő ügyeinek intézésében. A diákoknak lehetőségük van mentor órákon és egyénileg is megkeresni a hozzájuk tartozó oktatót. Jelenleg 22 szakmentor dolgozik a rendszerben. t vesznek. A 2013/2014-es tanévben a programban az összes elsős hallgató részt vett, ami 549 nappalis és levelezős, továbbá 70 külföldi hallgatót jelent. Dr. András István elmondta, a HASIT-nak is köszönhetően jelentősen nőtt a vizsgát eredményesen teljesítők száma.

- Természetesen van még hova fejlődnünk, de a program sikerét jól szemlélteti, hogy a főiskolánk szakmentori rendszerét idén februárban Mentor Oscar különdíjjal ismerték el. A Magyarországi Coaching Konferencia keretében megrendezett díjazás során a szakmai zsűri azokat ismerte el, akik jelentős eredményeket érték el a mentoring szemléletű vezetés alkalmazásában vagy terjesztésében. Újdonság volt idén a felsőoktatási kategória, amelynek különdíját nyertük el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!