Gazdaság

2012.03.05. 12:32

Andor László szerint Magyarországtól nem vesznek el pénzt

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa egy hétfői budapesti idősügyi konferencia szünetében kérdezték újságírók.

MTI

Andor László szerint "gyakorlati valószínűsége nincs" annak, hogy "tényleg elveszne bármilyen összeg, akár egy euró is". Mint mondta, érdemesebb ezt egy technikai kérdésnek tekinteni, ami a következő hónapok folyamán meg fog oldódni. Szavai szerint "gyakorlatilag sínen van egy olyan folyamat, amely megoldhatja a még nyitott kérdéseket ezzel kapcsolatban". Közlése szerint, ő már korábban is azt mondta, illetve nyilatkozta, hogy nem fognak Magyarországtól elvenni uniós pénzeket.

Arra kérdésre, miért nem volt ott, amikor a Magyarországgal kapcsolatos döntést meghozták, azt mondta, a biztosoknak össze kell hangolniuk a programjaikat, és ez sokszor nagyon nehéz, mert kötelezettségeket vállalnak több héttel vagy hónappal korábban.

"Részt vettem abban a vitában, elég súlyos érveket írásban mondtam; sok esetben az írásban leadott véleménynek még nagyobb a jelentősége, mint hogy ha valaki szóban szól hozzá" - fogalmazott.

Az MTI-nek arra a felvetésére, utólag nem bánta-e meg, hogy nem vett részt azon az ülésen, azt mondta: egy kicsit furcsa, amilyen felhajtás keletkezett emiatt, hiszen tartalmi szempontból nem látom, hogy bármi kifogás érhetné az eljárást. Azt hangoztatta: "az a látszat keletkezett, mint hogy ha én nem végeztem volna a feladatomat, pedig elvégeztem".

Február 22-én jelentették be Brüsszelben, hogy az Európai Bizottság azt javasolja, jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.

Andor László EU-biztos akkor az MTI-nek azt mondta, azért maradt távol az EB-ülésről, mert a február 22-i, budapesti nyugdíj-konferencia időpontját, ahol megjelent, már jóval korábban fixálták, állásfoglalását pedig írásban juttatta el a bizottsághoz. Arra a kérdésére, hogy méltányos, arányos, igazságos-e a döntés, ahogy azt korábban várta, igennel felelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!