Gazdaság

2011.07.19. 16:56

Árulhatnak a dinnyetermelők a városokban

Az önkormányzatok kedvezményes árusítási helyeket jelölnek ki a dinnyetermelőknek a megyei jogú városokban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden.

MTI

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn állapodott meg erről Kósa Lajossal, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével.
A megállapodás alapján az őstermelők a városközpontokban és más forgalmas helyeken - egy városban legkevesebb öt helyszínen - kapnak dinnyeárusítási lehetőséget.

A kijelölt helyeken csak olyan őstermelők árusíthatnak, akik őstermelői igazolvánnyal rendelkeznek és a falugazdásztól igazolást kaptak arról, hogy 2011-ben értékesítési céllal dinnyét termelnek.

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) már hétfőn utasította a falugazdászokat, hogy soron kívül adják ki az igazolásokat a gazdáknak.
Korábbi információk szerint az idén mintegy 4.800-5.000 hektáron termelnek dinnyét Magyarországon. A területről származó mennyiség mintegy 60 százalékát Békés megyében, elsősorban Medgyesegyháza környékén termelik meg.

Ebben az évben várhatóan mintegy 180 ezer tonna dinnye terem Magyarországon. Ennek a mennyiségnek mintegy 70 százalékát külföldön, a többit belföldön értékesítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!