Főszerkesztők fóruma

2013.04.23. 13:56

Etikus újságírás: létezhet-e válság idején?

Miként lehet a jelenlegi, áldatlan gazdasági és hirdetési körülmények között és a digitális médiumok nyomása alatt fenntartani az újságírás minőségét, elszámoltathatóságát? - erre próbáltak válaszokat keresni a Főszerkesztők Fórumának kerekasztal-beszélgetésén.

Házi Péter

A Goethe Intézetben rendezett beszélgetést Móricz Ilona, a Független Médiaközpont igazgatója nyitotta meg, aki a roskilde-i egyetem professzorát idézve arról beszélt, a 21. századnak az újságírás aranykorának kellene lennie. Ez részben így is van, soha ennyi hagyományos és digitális médium nem ontotta magából a híreket, mint manapság. Ugyanakkor a "jó újságírás" veszélybe került: nagyon nehéz különválasztani a valódi híreket a gyakran cégek által támogatott, olykor általuk kreált "álhírektől", amelyek célja pusztán egy adott termék népszerűsítése.

Mint mondta, a válság óta igen erős üzleti nyomás alatt van a sajtó, ebben a környezetben kell mindent megtenni az etikus újságírás fenntartásáért. Aidan White, a nemzetközi újságíró-szövetség korábbi főtitkára szerint is hihetetlenül sok a kifejezési fórum, ám nehéz megbízható információhoz jutni: nagyon könnyű manapság komoly hírnek tűnni az internetes portálokon, ám az utóbbi hírek jelentős részét valamilyen cég szponzorálja.

Az Ethical Journalism Network igazgatója szerint a megszerzett információt nem kell azonnal "piacra dobni". A minőségi újságírás éppen arról szól, hogy átgondoljuk, a cikk, az információ mennyire segíti a köz érdekét, azt, hogy az emberek dönteni tudjanak:  Meg kell találni az új, független finanszírozási formákat, s ezek segítségével vissza kell térni a függetlenség, az igazmondás, a felelősségre vonhatóság és a humánum négyeséhez! - summázott Aidan White.

Kotroczó Róbert (középen) az újságíróknak naponta meg kell küzdeniük az őket ostromló marketingesekkel. Tőle balra Szigeti Péter és Aidan White, balra Alexander Warzilek és Valter Erik (otó: a szerző)

A Kreatív főszerkesztője, Szigeti Péter igyekezett mindezt árnyalni, a magyar valóságba helyezni. Szerinte a mai főszerkesztőknek egyre nagyobb szerepük van az üzleti irányok meghatározásában. A főszerkesztőnek hidat kell képeznie a tartalmi és a hirdetési (sales) oldal között. Ők úgy döntöttek, tartalmi oldalról elébe mennek az értékesítési igényeknek. Szigeti szerint ezzel nem léptek át a "sötét oldalra".

A lényeg, hogy ne verjék át az olvasót, világosan el legyenek választva a szerkesztőségi és a hirdetői tartalmak. Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója szerint - még ha a csatorna profitot is termel - az újságíróknak naponta meg kell küzdeniük az őket ostromló marketingesekkel, akik mindenáron szeretnék, ha az általuk kreált anyagok a hírműsoraikban "hírként" jelennének meg.  - Nincs egyszerű dolgunk, mert a nézők szinte hozzászoktak a pr-anyagokhoz, "hála" az ügynökségeknek, amelyek olyan előkészítő kampányt végeztek, hogy ha a szóban forgó téma kimarad a hírműsorból, a nézők többsége felhördülve hiányolja azt - fogalmazott Kotroczó.

Valter Erik a Berg médiaügynökség nevében azonnal reagált a kritikára, szerinte amíg korábban a marketingesek be sem tehették a lábukat a szerkesztőségbe, mostanra partneribb lett a viszony. Szerinte a magára adó ügynökség nem próbálkozik nyílt propagandával: - Nekünk sem lenne jó, ha eltűnnének a valódi hírek, mert akkor az adott médium nézői, olvasói elpártolnának, s így a mi üzeneteink sem jutnának el hozzájuk - fogalmazott. Az Osztrák Sajtótanács képviselője, Alexander Warzilek szerint olyan ausztriai esetek is vannak, amikor az adott médium próbálja befolyásolni a reklámozókat.

Felkeresik az adott céget és "megjegyzik", ha nem hirdetnek náluk, akkor csúnyákat írunk majd róluk. Véleménye szerint - s ebben gyakorlatilag a kerekasztal-beszélgetés összes résztvevője egyetértett - a hirdetés és a saját, valódi cikkek, tartalmak között éles határt kell húzni. 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!