Foci

2010.06.22. 05:25

Vb-2010 - Maradona szerint Brazília esélyes, de nem játszik jól

Diego Maradona, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint továbbra is a brazil csapat a most zajló világbajnokság esélyese annak ellenére, hogy nem játszik jól.

MTI


A tréner kiemelte, hogy a dél-amerikai csapatok azért szerepelnek jelenleg jobban, mint az európaiak, mert nehezebb selejtezős sorozaton vannak túl. Szerinte ezért fordulhat elő, hogy egyes sztáregyüttesek - mint például a spanyol vagy az olasz - szenvednek a csoportkörben, ugyanakkor úgy véli, ennek ellenére kiharcolják a továbbjutáshoz szükséges pontokat.
Az eddig százszázalékos argentinok hétfőn elutaztak Polokwane-be, ahol kedden játsszák utolsó csoportmérkőzésüket a görög válogatottal.

Vb-2010 - Abete szerint az egész olasz futballban problémák vannak

Nem hibáztatja a dél-afrikai futball-világbajnokságon eddig gyengén szereplő, címvédő olasz válogatott játékosait Giancarlo Abete, az itáliai szövetség elnöke. A sportvezető szerint az ország labdarúgásában mindenhol gondok vannak.

"Olyan problémával állunk szemben, amelyre a vb után fogunk majd reagálni - fogalmazott Abete. - Ugyanakkor ez nem egy vagy két konkrét játékos hibája, sokkal nagyobb a baj. Generációs változáson esünk át, s vannak gondok az utánpótlás vonalon, valamint az U21-es korosztálynál is."
Az olaszok 1-1-es döntetlent játszottak első, Paraguay elleni összecsapásukon, majd hatalmas meglepetésre szintén 1-1-el zárták az Új-Zélanddal megvívott csatát. Így csütörtökön mindenképpen nyerniük kell Szlovákia ellen az utolsó körben ahhoz, hogy biztosítsák helyüket a nyolcaddöntőben.

"Még mindig könnyedén továbbjuthatunk - mondta Abete. - Nem lövünk sok gólt, ezért ha az ellenfél szerzi meg a vezetést, akkor mindig nehezebben tudunk fordítani. Nagy baj van a befejezéseinkkel."
Ha Olaszország és Új-Zéland is döntetlennel zárja az utolsó csoportmérkőzését, akkor sorsolással döntik el, hogy melyik együttes folytathatja szereplését a vb-n.
"Ismerem a szabályokat, de gondolni sem merek erre az eshetőségre" - nyilatkozta ezzel kapcsolatban az olasz sportvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!