Foci

2014.08.16. 18:45

Továbbra is nyeretlen a Dunaújváros PASE

Az NB I-es labdarúgó bajnokság 4. fordulójában az eddig pont nélkül álló Dunaújváros a Pápa együttesét fogadta Sóstón, a hazaiaknak be kellett érniük az egy ponttal.

Krebsz András

Ahogy telt az idő, a dunaújvárosiak egyre jobban mezőnyfölénybe kerültek. Fotó: Molnár Artúr

Az első nagy lehetőség Orosz előtt adódott az összecsapáson, a piros mezesek szélsője Jakabtól kapott pontos labdát, egy cselt követően 14 méterről lőtt, Szűcs bravúrral tolta a játékszert szögletre. A félidő közepén Orosz és Jakab kettő az egyben törhettek kapura, de előbbi játékos rossz megoldása miatt meghiúsult az ígéretes akció.

A 33. percben Orosz cselezte be magát az alapvonalig, a laposan középre tett labdájára a hosszún érkezett Jakab, aki 8 méterről a felső lécre bombázott, a játékszer a gólvonalra, onnan a mezőnybe pattant, végül a kavarodás után Oroszról a hálóba gurult, 1-0!

Nem sokáig örülhettek az újvárosiak, négy minutummal később Frizoni végzett el egy pontrúgást a kezdő kör közeléből, a labdára Nagy Tamás érkezett remek ütemben, aki a védők asszisztálása mellett 12 méterről a hosszú sarokba fejelt, 1-1!

A fordulás után mindkét félnél adódtak lehetőségek, hazai részről Gavric, a pápaiaknál Bogunovic mentette meg góltól a csapatát. Ahogy telt az idő, a dunaújvárosiak egyre jobban mezőnyfölénybe kerültek. Igazán komoly helyzetet azonban nem sikerült kidolgoznia Zsótéréknak, így a fejér megyeiek továbbra is nyeretlenek a szezonban.

Kicsit több kell tőlünk támadó játékban, meg kell szoknunk az első osztályt – értékelte a látottakat Dobos Barna.

 

OTP Bank Liga, 4. forduló:

Dunaújváros PASE – Lombard Pápa FC 1-1 (1-1)

Sóstói Stadion, 400 néző, vezette: Fábián Mihály (Varga, Oláh)

Dunaújváros: Milinte – Muscat, Gavric, Szekeres, Csehi – Godslove(Zsótér 58.), Petneházi(Lázár Zs. 81.), Józsi, Jakab, Orosz – Pascua(Böőr 72.). Vezetőedző: Dobos Barna.

Pápa: Szűcs – Nagy T., Csizmadia, Bogunovic, Jagodics – Frizoni, Zulevs(Böröczky 65.), Sluka, Csilus – Kenesei(Benkő 82.), Popin(Waltner 88.). Vezetőedző: Mátyus János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!