Győzelemmel zárták az alapszakaszt

2018.03.20. 21:26

Már a folytatásra készül a Dunaferr DUE Renalpin csapata

Schrancz Balázs, a Dunaferr DUE Renalpin FC játékosa, a futsalklub másodedzője érthetően jókedvűen zárta a Veszprém elleni, csapata 4–1-es győzelmét hozó mérkőzést. És egy kis csalódással: hiszen némi szerencsével meglőhette volna a mesterhármasát is…

Balogh Tamás

A Veszprém ellen négyszer is örülhettek az újvárosi csapat játékosai Fotó: HK

– Nagyon sajnálom, mert a végén ott volt a lábamban, de most mégsem sikerült a harmadikat is belőnöm. Nyilván én is minél kevesebb hibával szeretnék játszani. A hétfő esti okokra magam is keresem a választ. Érdekes egy mérkőzés volt, mert igazi teher senkin sem volt miatta. Amikor a mérkőzés előtt Takó Csaba, a vezetőedző elmondta, hogy ez alkalommal több lehetőséget ad a fiataloknak, akkor az én szemem is felcsillant. Mi a bemelegítést is nagyon komolyan vesszük, amit én vezénylek. Igyekszem úgy összerakni, hogy minél hatékonyabb legyen, mert ez tűzbe tudja hozni a negyven-negyvenegy éves játékost is (ez én vagyok) és a legfiatalabbakat egyaránt. Vannak, akiket meglep, hogy rendre a „cicázással” kezdjük a munkánkat. Az ilyenkor köthető jókedvű fogadások mellett ennek komoly jelentősége is van, hiszen az ilyenkor felhasznált finom és gyors mozgásokra, a precizitásra és a váratlan megoldásokra a mérkőzések során is nagy szükségünk van. Én nagyon szeretem és fontosnak tartom.

A rutinos játékost a közelgő rájátszásról is kérdeztük: – Ez a bajnokság sava-borsa, amit valamennyien nagyon vártunk. Megtörtént a sorsolás, és mi szerencsénkre „szabadnappal” kezdünk. Egy hét kihagyással ismét visszautazunk a Nyírgyulajjal megmérkőzni. Arról a vidékről még két további ellenfelet, a Debrecent és a Berettyóújfalut is mellénk sorsolták. Semmi probléma, szeretjük a kirándulásokat!

A Veszprém ellen négyszer is örülhettek az újvárosi csapat játékosai Fotó: HK

Egy szép győzelem után gratuláltunk Takó Csabának a veszprémiek elleni derbi után. – Érdekes mérkőzés volt, és a számszerű eredménnyel nyilván elégedettek lehetünk. A korábbiakhoz képest egy másik összeállításban játszottuk le ezt a meccsünket. Egyik oldalról természetesen a sérülések soha nem jönnek jókor, másrészt a másik oldalról persze szerencsés, hogy a fiatalok több lehetőséget kaphattak – mondta el lapunknak a fiatal mester, akit már a közelgő rájátszás küzdelmeiről is kérdeztünk az alapszakaszt záró derbit követően.

Készen állnak

– Nem készültünk a és b verziókkal. Nyilván van egy elképzelésünk arra, hogy adott esetben min fogunk változtatni. Természetesen nem lesz a sarkából kiforgatva a világ, de egy-két dologra nagyobb hangsúlyt fektetünk. Eddig is mérkőzésről mérkőzésre haladtunk, hiszen újra fel kellett építenünk magunkat. Az elmúlt másfél hónapra visszatekintve úgy érzem, hogy ez jól sikerült. Eredményesebbek, stabilabbak vagyunk, és az erőállapotunk is jobb, mint előtte. Ilyen téren készen állunk a rájátszásra, aztán majd ott meglátjuk, hogy mennyire áll mellénk a szerencse, akár a sérülések terén, akár a mérkőzések során. Bizakodva várjuk a folytatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!