Foci

2011.12.14. 17:43

Bundabotrány: Aczélnak mennie kell a Haladástól

A Haladás Sopron Bank rendkívüli tulajdonosi taggyűlésén szerdán bejelentették, hogy felbontották Aczél Zoltán szerződését, utódja pedig Artner Tamás vagy Tóth László lesz.

MTI

A Haladás Sopron Bank tulajdonosai szerda délutáni rendkívüli taggyűlésükön felbontották a fogadási csalással gyanúsított Aczél Zoltán szerződését, utódjáról azonban csak jövő hétfőn döntenek. A két lehetséges jelölt: Artner Tamás, az NB II-es Ajka trénere, a Haladás VSE utánpótlás szakágvezetője, és az NB III-as csapatnál dolgozó Tóth László, írja a Haladás hivatalos honlapja.

 További részletek a vasnepe.hu-n, kattintson ide!

Szembesítették Aczél Zoltánt Sütő Lászlóval

A Központi Nyomozó Főügyészségen szerdán szembesítették a vesztegetéssel és kötelességszegéssel gyanúsított Aczél Zoltánt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzőjét, valamint az ügyben korábban előállított Sütő Lászlót.

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága által kedden a sportszakmai tevékenység alól felfüggesztett Aczél ügyvédje, Czeglédy Csaba az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy szerdán Sütővel szembesítették az edzőt, ám a részletekről többet nem árulhatott el a "folyamatban lévő nyomozati cselekmények miatt."
   
"Számomra egyáltalán nem volt vészes ez a szembesítés, küzdök az igazamért és a családomért" - nyilatkozta az MTI-nek Aczél.
   
A november 30-án őrizetbe vett, majd december 9-én szabadlábra helyezett szakvezető korábbi két siófoki játékosa, Sütő László és Horváth Gábor is azt állította, hogy Aczélnak még a 2009-es Honvéd-Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg-Siófok bajnoki mérkőzés előtt pénzt ajánlottak, és adtak is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!