Jegyzet

2022.11.25. 09:30

Tisztelet(lenség)

Gróf András

Katar 2022 kupa illusztráció

Fotó: Zahid Alam Art

Azzal már teljesen felesleges foglalkozni, helyes volt-e Katarnak adni a rendezés jogát, hiszen javában tart a torna. Szakmai oldalról talán a Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp foglalta össze a lényeget. Szerinte egyszer és mindenkorra be kellene fejezni azt a gyakorlatot, hogy a játékosokat és szövetségi kapitányokat arra kérik, tiltakozzanak a világbajnokság, illetve a vendégmunkásokkal és emberi jogokkal kapcsolatos ottani problémák ellen. A szakember szerint a vb egy torna, amelyen a játékosok megpróbálják a legjobbjukat nyújtani az országukért, és semmi közük a körülményekhez. 

A korábban Rüdiger által kifigurázott játékos szerezte a győztes japán gólt

A német válogatott tagjai azonban nem így gondolták. Mivel a FIFA betiltotta a „One Love” szivárványos karszalag viselését, ezért a Japán elleni mérkőzés előtti hivatalos fotón szájukat eltakarva fejezték ki, elhallgattatta őket a nemzetközi szövetség. A közjátékot követően az ázsiai ország hatalmas meglepetésre 2–1-re legyőzte őket. A találkozót követően Lothar Matthäus elmondta, a válogatottat zavarja a „háttérzaj”, ami miatt a játékosok nem koncentrálnak megfelelően a sportszakmai feladatokra. Talán túl egyszerű lenne ezen indok alapján felmenteni a németeket a kudarcot követően, hiszen néhány labdarúgójuk nagyképű hozzáállása is okozta ezt az eredményt. Érdekes ez annak tükrében, hogy fennen hangoztatják egymás tiszteletét (respect). Különösen irritáló volt Rüdiger produkciója, aki egy hosszú indítást követően komikus bakugrások közepette kísérte ki a labdát az alapvonalon túlra Aszano elől. A visszafutás közben pedig „kéjes” vigyorral alázta ellenfelét. Igaz, akkor még 1–0-ra ők vezettek. A sors kegyetlen fintora, hogy éppen a korábban Rüdiger által kifigurázott játékos szerezte a japánok győztes találatát. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!