Mindig az olaszoknak szurkol, de most ezt nem teheti meg

Kispesten kezdett futballozni, a Vidiben lett élvonalbeli futballista, majd a piros-kékek játékosaként mutatkozott be a nemzeti együttesben. Játszott komoly bajnokságokban, aztán edzősködni kezdett. Nyár óta a Dunaújváros szakvezetője az NB III-ban.

Horog László

A siker fontos, Horváth Ferenc olyan emberekkel szeret dolgozni, akik hasonlóan gondolkodnak

Fotó: Horog László

A kispestiek korosztályos gólkirályaként került alig 18 évesen Fehérvárra, gyorsan bizalmat kapott az élvonalban. A Honvéd vezetői megorroltak a saját nevelésű támadóra, aki amúgy remek döntést hozott az átigazolással, lévén a válogatott csatárok és középpályások – Sallói, Vincze, Hamar, Stefanov, Illés, Halmai, Pisont – tömkelegével rendelkező kispestieknél esélye sem lett volna a csapatba kerülésre. A Sóstói Stadionban gyorsan kulcsfigura lett. A nemzeti együttes mezét összesen 32 alkalommal ölthette magára, játékoskarrierje végeztével edző lett, tizenhárom együttest dirigált az első, a második és a harmadik vonalban. Nyáron szerződött Újvárosba, azt mondta, a projekt volt számára szimpatikus, amit Dobos Barna ügyvezető felvázolt. A Magyar Kupából gyorsan búcsúztak a Pécsvárad elleni, váratlan vereséggel, a bajnokságban azonban lőtávolon belül vannak, a Hódmezővásárhely és a megyei rivális Iváncsa mögött.

A 49 esztendős trénert január 30-án állították fel az NB I-es Kispest padjáról. Amikor megjegyzem, tavasszal biztosan nem gondolta, hogy a 2022-es ősz a harmadik vonalban érdekelt Dunaújváros FC szakvezetői székében találja, gyorsan válaszol.
– Valóban nem, de az edzők hosszú távon nem tervezhetnek előre. Aki erre adja a fejét, tisztában van azzal, a mi munkánk olyan, mint a kutya vacsorája, vagy van állás, vagy nincs. Nyilván nem úgy érkeztem két éve Kispestre, hogy a meló ilyen gyorsan véget ér. Soha nem bánok semmit, azt sem, hogy elvállaltam az irányítást, a 2020/21-es szezon végén sikerült az élvonalban maradnunk. Most nyáron NB II-es ajánlataim voltak, de nem tűntek komolynak, az NB I-ből nem kerestek. Tehát nem is volt olyan élvonalbeli lehetőség, amire nemet mondhattam volna, de amúgy sem gondolkodtam ebben. Gyorsan megegyeztem Dobos Barnával, tetszett, amit felvázolt. Azt, hogy építkezni kell, természetesen fontosak az eredmények, de nincs túlzott nyomás. A feladat az, két éven belül kerüljünk fel a második vonalba, ami jogos elvárás. Ha előbb sikerülne, az hatalmas siker lenne, de nem kötelező. A mai futballban meg kell becsülni, ha nem csak tüzet oltani hívnak három-négy meccsre, hanem adnak időt a munka elvégzésére. Itt bizalmat kaptam, a célok világosak, elérhetőek. Az idei bajnokságban nehezítettek a körülmények, az első sem jut fel automatikusan, csak osztályozóval. Tehát nincs könnyű dolga a győztesnek.

Azt mondja, egyetlen új fiút sem könnyű beépíteni egy jól működő rendszerbe, ezúttal még nagyobb a feladat, hét-nyolc játékos érkezett, akiknek meg kell találni a helyét az együttesben. – Nem vagyunk távol az első kettőtől, a csapat is alakul, úgy gondolom, időarányosan ott tartunk, ahol kell. A kupából kiesés természetesen csalódás volt egy megyei első osztályú gárda ellen, de nem omlottunk össze. Az MK-ban akkor vagy sikeres, ha megnyered, erre nem lett volna esélyünk. Sőt, arra sem, hogy messzire jussunk a sorozaton.
Játékosként, tétmeccsek kapcsán nincsenek újvárosi emlékei, mindössze egy edzőmérkőzés képei villannak fel. Amikor az acélvárosi foci a fénykorát élte, két évtizede, Horváth Belgiumban és a Bundesligában szerepelt. Edzőként a Fradi utánpótlásában kezdett, aztán az NB III-ban folytatta, majd NB II-ben, és jött a mesés bemutatkozás az NB I-ben Kecskeméten. Később többször előfordult, hogy az aktuális csapatától kivásárolták, annyira bíztak a szaktudásában, de előfordult, hogy idő előtt volt kénytelen távozni az elmaradó eredmények miatt.

– Megjártam az összes osztályt, nincs olyan edző, aki végig a csúcson van, ez a legnagyobbaknak sem sikerül. Sok dolgon múlik a siker, ami akkor garantált, ha a legjobb csapathoz a legjobb szakvezető kerül, de ez így ritkán valósul meg. A tréner sorsát az befolyásolja, milyen a kémia a játékoskerettel. Nagyon jó csapattal is lehet rosszul szerepelni, ha az edző nem találja a hangot a futballistákkal. Többen abba a hibába esnek, hogy nemzetközi karriert futnak be, viszonylag sokszor pályára lépnek a válogatottban, aztán edzőként ugyanazt várják el a játékosaiktól, amiket ők tudtak. Ezen az időszakon már túljutottam, közel az ötvenhez higgadtabb vagyok. Három évtizede az is előfordult, a társam góljának sem tudtam önfeledten örülni, mert azt szerettem, ha én találtam be. Ma már mindent másként látok, mi több, nagyon gyorsan bele tudok szerelmesedni a csapatomba, talán túlzottan játékospárti vagyok. Fontos, hogy jó legyen a hangulat az öltözőben, ez szükséges a sikerekhez. Focistaként kell a nagy ego, szakvezetőként már nem vezet sehova, az énközpontúsággal egy edző nem jut messzire.
Megjegyzi, játékosként rendkívül jó tulajdonságot kapott az égiektől. Tudott gólt lőni, e képességét mindig kamatoztatta. Másban kevésbé volt erős.

– Játszottam hazai élcsapatokban, külföldön több országban. Szerettem edzeni, sokat dolgoztam, ha nem volt tréning, gyakoroltam atlétaszakemberrel. A mai fejemmel már úgy gondolom, tehettem volna még többet is a sikeres karrier érdekében. Más világ volt, azt ettünk, amit akartunk, ma már dietetikusok dolgoznak a kluboknál. Anno néztem egy külföldi adón, hogy az angol David Platt minden meccs előtt megeszik egy sajtburgert, elkezdtem én is. Nem lett jó a közérzetem, pluszerőm sem volt, aztán rájöttem, ez szimpla reklámfogás. Ma ilyen már nem történhet, két évtizede nagyon sok dologban sötétben tapogatóztunk.

Az FTC-ből 1998-ban Belgiumba, a Genk együtteséhez vezetett az útja, ahol nagyon jól érezte magát, bajnokságot, kupát, szuperkupát nyertek, marasztalták, de a Bundesligában akart futballozni, elfogadta az újonc, sok magyart foglalkoztató Cottbus ajánlatát. Gyengén szerepeltek, kiestek, gólt nem szerzett, az ellenfél tizenhatosáig is ritkán jutottak el. Izraelben jól érezte magát, miként Skóciában, Portugáliában is. Mindössze Spanyolországban, Almeriában – most a középmezőny alján helyezkednek el az élvonalban – érezte úgy, a riválisok lényegesen jobbak nála. Ötször lépett pályára az együttesben, majd Portugáliába távozott. Amit sajnál, Hollandiában nem szerepelt, pedig kedvencei a tulipánosok centerei voltak, van Basten és van Nistelrooy, akik mindent tudtak a futballról.

– Sok kultúrát és futballkultúrát megismertem, ezáltal több lettem. A játékoskarrieremmel elégedett vagyok, a válogatottszereplésekkel is, 32 meccs, 11 gól, ez elég jónak számít. Nem olyan csatár voltam, aki a félpályáról elindul, mindenkit kicselez és beviszi a labdát a gólvonalig, nekem az kellett, érkezzenek labdák a 16-os környékére, illetve belülre, ott voltam hatékony.

Már labdarúgóként tudatosan készült az edzői pályára, jegyzetelt az edzéseket követően, figyelte a szakvezetőket.
– Játékosként megszereztem az összes licencet, a pro kivételével. Olyan csapat edzője akartam lenni, amely meghal a pályán a győzelemért, szenvedéllyel futballozik. Ma nekem kicsit ez utóbbi hiányzik, úgy gondolom, amikor én fociztam, nagyobb volt a tűz a csapatokban, amit értékeltek a nézők, hiszen többen voltak. Ha a hétköznapi életet nézzük, a szerelmet, a nők is azt szeretik, ha a férfi szenvedélyes. Amikor nem az, nem hívják vissza. Imádok nyerni, négy gyerekem van, ha velük bármit játszom, őket sem hagyom győzni, ami nem jó, néha meg is bánom, de ilyen vagyok. A siker fontos, olyan emberekkel szeretek dolgozni, akik hasonlóan gondolkodnak.

Nekem a futball templom, az életem döntő része. Játékosként, ha pályára léptem, vagy edzőként, amikor a kezdés előtt megállok a kispadnál, olyan, mintha szentélybe lépnék. A foci nagyon nehéz pillanatokon segített át: amikor meghaltak a szüleim, vagy éppen váltam. Próbáltam másutt is érvényesülni, de mivel a pályán nőttem fel, ott lettem férfi, mindig ebben a közegben mozogtam, olyan hátrányban vagyok egy mérnökkel szemben, aki mást tanult, hogy csak ebben a világban vagyok otthon. Itt tudok kiteljesedni. Hiába szeretnék egy cégnél vezérigazgató lenni, nem menne, mert nem abban szocializálódtam. A fociban van tapasztalatom, rutinom, ehhez kell kötődnöm.
Dolgozott sok edzővel, úgy érzi, mindenkitől tanult valamit. Nem titkolja, önmagát az elismert elődök pozitív dolgaiból igyekszik összegyúrni sikeres szakvezetővé.

– Nyilasi Tiborral, Csank Jánossal, Bicskei Bertalannal jó volt együtt dolgozni, akadtak megszívlelendő elképzeléseik. Ezt igyekszem összemixelni a saját hétköznapjaim során. Sokat számítanak a játékosok visszajelzései, szívesen dolgoznak velem, vagy sem. Úgy gondolom, megtalálom a hangot velük, szerintem nem sokan mondanak rosszat rólam. Kerülöm a büntetést, nem tartom célravezetőnek, ha valaki terrorban tartja a játékosait. Akkor tudok jól dolgozni, ha jó légkör vesz körül, a labdarúgók értik, mit szeretnék. Nem tartom magam rossz trénernek. Többször voltam az év edzője, és ami fontos, a játékosok szavazatai alapján. A győri, a fehérvári, a kecskeméti és a balmazújvárosi időszakom után. Amikor a játékosok és a szakma szavaz, az nekem sokkal többet ér, mint amikor az újságírók vagy a futballhuligánok. Bika jegyben születtem, szeretem az állandóságot, általában még sincs körülöttem, döntően kevés időt töltöttem egy helyen.

Horváth Ferenc természetesen várja a vasárnap kezdődő, katari világbajnokságot. Amit sajnál, hogy kedvencei, az olaszok nem lesznek ott.
– Életem talán legjobb meccsét ellenük vívtam 2000 szeptemberében a Népstadionban, a 2–2-re végződött derbin mindkét gólunkat én lőttem, az ellenfélnél Cannavaro, Nesta, Iuliano és Maldini szerepelt a védelemben. Drukkerként – ha nem velünk játszanak – olasz vagyok, a családommal ilyen mezekbe öltözünk, hangosan szurkolunk, énekeljük a himnuszt. A vb-n sajnos nem lesz ott a favoritom, aminek nem örülök. Az angolok és a spanyolok szerintem messzire jutnak, a szigetországiak mondjuk az utóbbi meccseken nem igazolták az optimizmusomat, de mindig van meglepetéscsapat, lehet, ezúttal ők lesznek. Vagy Uruguay, akik kemények, rúgnak, harapnak. A francia keret a legerősebb, más kérdés, ha ismét széthúzás lesz náluk, mint a tavalyi Eb-n, nem mennek sokra.

Már kevés egy pörkölt a meccs után

Horváth Ferenc azt mondja, az utóbbi időszakban a futballunk feltétlenül előrelépett. A színvonal is jobb, az infrastruktúra pedig különösen. – Az eredmények kétségkívül jobbak, mint korábban, a válogatott jóval sikeresebb, a nemzetközi porodon érdekelt csapataink is előreléptek. Rossz meccsek nyilván vannak, de ez előfordul a Bundesligában is. Nagyon jó körülmények között dolgozhatunk, itt Dunaújvárosban is adottak a feltételek, de az NB III-ban másutt is. Tíz éve ebben az osztályban nem voltak igazán felkészült edzők, ma már vannak, jók a pályák, az öltözők. Régen a sikerhez elég volt egy jó közösség, a meccs után egy finom, közösen elfogyasztott pörkölt, ma már ez kevés a jó szerepléshez.