Brazília sikerét várja

2022.11.30. 12:30

Csapatépítő tippjáték

A foci-vb idején nemcsak a hivatalos fogadások száma növekszik jelentősen, hanem a családi, baráti kollektívák is előszeretettel tippelnek egymás között eredményekre, a végső győztesre. A Dunaújvárosi Járási Hivatal munkatársai, akiket érdekel a sport, a labdarúgás, szintén nagy játékban vannak egymással.

Gallai Péter

Dr. Kovács Péter, a járási hivatal vezetője

Fotó: DH

– Ez egyfajta csapatépítő dolognak is felfogható. A tippek után az eltalált győzelem mellett a pontos eredmény és más egyéb kritérium alapján meghatározott pontot lehet kapni. Ezeket összesítjük a találkozók után, s így változik mindig a ranglista – mondta dr. Kovács Péter hivatalvezető. 
Megjegyezte, idáig sok meglepetés született Katarban, illetve olyan csapatok is a továbbjutás küszöbén állnak, amelyekkel előzetesen nem igazán számoltak. 

– Azért a nagyokat se temessük, szerintem akik az elején nehezebben indultak, vagy meglepő vereségeket szenvedtek, összeszedik magukat és továbbmennek csoportjukból. Egyébként hány olyan nagy tornát láttunk már, a bukdácsolva kezdő favorit aztán nyert vagy sokáig menetelt – emlékeztetett a hivatalvezető, aki korábban maga is rendszeresen focizott csapatával a városi kispályás bajnokságban, ám a szezonra már nem neveztek. Mosolyogva mondta, kiöregedtek. 

Szerinte az is látszik, nagyon nem lóg ki senki a mezőnyből, a kis csapatok közelebb kerültek a nagyokhoz, sőt, nem egy bravúrt elértek. Ám ha nem is nyertek, szép és szimpatikus dolgokat lehetett látni tőlük. Bár ne felejtsük, nem egy játékosuk Európában légióskodik. Az sem mellékes, ezen válogatottak tagjai számára a vb kitörési lehetőség, ha valaki megmutatja magát és maradandót nyújt, az egy komolyabb klub szerződését hozhatja magával. 
Dr. Kovács Péter voksa a végső győztes esetében Brazília volt, de külön szavaztak a legjobb négyre is, amiért szintén pontok járnak a versenyben. Nála a Selecaón kívül Argentína, Franciaország és Portugália volt a tipp, de utóbbiak helyett most már a spanyolokat mondaná. 

A 2022-es katari FIFA-világbajnokság további hírei:  

https://www.duol.hu/rovat/foci-vb-2022  

Tippeljen ön is:  

https://www.duol.hu/foci-vb-2022/2022/11/ki-nyeri-a-katari-2022-es-labdarugo-vilagbajnoksagot-szavazzon  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!