Hallgassa élőben!
Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport

„Alig várjuk, hogy több mint hatvanezer ember előtt játszhassunk!”

Holender Filip és Varga Roland is alig várja, hogy több mint hatvanezer néző előtt lépjen pályára a Puskás Arénában. A magyar labdarúgó-válogatott arra készül, hogy nagyon kellemetlen ellenfele lesz a portugál, a francia és a német csapatnak, s az adódó helyzeteket igyekszik kihasználni.

 

„Alig várjuk a kezdést! Bár még sok időnk van addig, már készen állunk rá” – mondta a csütörtök délutáni sajtótájékoztatón Holender Filip, míg Varga Rolandtól megtudtuk, hogy a csapat nagy része előző este az M4 Sporton vetített, a 2016-os Eb-szereplésről készült dokumentumfilmet nézte a portugálok felkészülési mérkőzése helyett. Hozzátette, nagyon sokat beszélnek az öt éve történt eseményekről, s ő is emlékszik, milyen hihetetlen volt, ami akkor az utcákon történt, mennyire megmozgatta az egész országot a válogatott akkori szereplése. Természetesen azt szeretnék, ha ez most megismétlődne.

Szóba került a két, Ciprus és Írország elleni felkészülési mérkőzés is, ezeken mindketten játéklehetőséget kaptak, s bíznak abban, hogy az Európa-bajnokságon is pályára küldi őket Marco Rossi. Az is kiderült, ha egyszerre lennének a pályán, akkor Varga Roland lövi a szögleteket – legalábbis Holender szerint.

Arról is beszéltek, külön kell-e készülniük arra, hogy a Puskás Arénában több mint hatvanezer néző előtt lépnek majd pályára.

„Nagyon jó érzés volt a szurkolók előtt játszani Újpesten, a Puskás Arénában pedig valóban még többen lesznek. Őszintén, én alig várom! – válaszolta az NSO Tv kérdésére Holender, Varga pedig így vélekedett erről: – A Puskás Aréna nyitó mérkőzésén végig a pályán lehettem Uruguay ellen, amikor kimentünk a pályára, körbenéztünk a stadionban, az annyira jó érzés volt, hogy biztos vagyok benne, most is nagy lökést, pluszerőt ad a csapatnak.

Varga azt is elmondta, hogy az is pozitívan hat rájuk, hogy a világ legjobbjai ellen játszhatnak az Eb-n.

A sajtótájékoztatóról készült videót a nemzetisport.hu-n megtekintheti!

„Nagyon egységes a csapatunk, nagyon jó közösséget alkotunk, s rengeteget beszélünk arról, hogy szeretnénk kellemetlen ellenfelei lenni a portugáloknak, a franciáknak és a németeknek. Igyekszünk úgy felkészülni rájuk, hogy ezt meg is tudjuk valósítani. Minden mérkőzésen lesznek lehetőségeink, ezzel élnünk kell majd.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Június 4., péntek, Budapest, Magyarország–Ciprus 1–0 (Schäfer)
Június 8., kedd, Budapest, Magyarország–Írország 0–0

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK![3]

Hozzászólások

Hirdetés
Ismét keresik Magyarország legvirágosabb településeit!
hálás mondatok
Orbán Viktor megható szavakkal köszönte meg Balázs Péter munkáját
covid-19 / 3 órája
A brit kormány négy héttel elhalasztotta a korlátozások teljes feloldását
Ez a plusz időszak szükséges ahhoz, hogy minél többen részesüljenek a koronavírus elleni oltásban.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik DEBRECZENI LAJOSNÉ búcsúztatásán részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik GECSE JUDIT temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÓZSEF 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 18-án lesz 11.30-kor a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEKETE TAMÁS 66 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 24-én lesz 14.30-kor a nagyvenyimi köztemetőben. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FAZEKAS JÓZSEF életének 68. évében elhunyt. Temetése 2021. június 16-án 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy anyukánk MÁRKUS BORBÁLA 93 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben fog történni. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VAJDA ANTALNÉ szül.: Stefán Mária 66 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 16-án lesz 13 órakor a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DEBRECZENI LAJOSNÉ 84 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 11-én 15.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BECK LÁSZLÓ életének 83. évében elhunyt. Temetése 2021. június 10-én 10 órakor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BABIK BÉLA 71 éves korában elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben történik. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. WINGENFELD MÁRIA 2021. április hó 2. napján, életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatójára 2021. június 11-én (pénteken) 11.30-kor kerül sor a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OLÁH JÁNOSNÉ a Rudas Középiskola nyugalmazott igazgatónője 76 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 10-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MATOLCSI GYÖRGYNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓDISS FERENCNÉ szül.: Szenczi Julianna a Dunai Vasmű volt dolgozója 79 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 11-én 14.30-kor lesz a nagyvenyimi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENTKUTI ISTVÁN 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. június 9-én 13 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. rendezvénytermében, majd ezt követően hamvainak vízre engedése 14.30 órakor a kisapostagi yacht kikötőben. Kérünk minden gyászolót, egy szál virággal rója le kegyeletét. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TEMESI IMRE 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 31-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH ISTVÁN 79 éves korában elhunyt. Hamvasztást követő búcsúztatása és temetése 2021. június 8-án 14.30-kor lesz a kisapostagi yacht kikötőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÁNOS 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 3-án 10 órakor lesz a Krisztus Király Templom altemplomában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜLÖP MIHÁLYNÉ életének 75. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 7-én 14.30-kor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GECSE JUDIT 44 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 4-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
DKSE / 5 órája
Kovács-Seres Hunor nagyszerű sikere Eb-részvételt jelent neki
Gallai Péter
megható volt / 5 órája
Vége a szolnoki éveknek: elbúcsúztatták Balázs Pétert
Athén / 5 órája
Gurisatti Gréta öt góllal tért vissza
Szabó Szabolcs
sport/foci / 5 órája
Bőséges góltermés zárásként
Horváth László
megküzdött érte / 6 órája
111 nap kórház után újra mosolyog Bányai Gábor
érdekes magyarázat / 6 órája
Meztelenül alszik a nyári hőségben? Ezért nagyon rossz ötlet