Hallgassa élőben!
Fotó: AFP

A legfőbb riválisunk nem Németország vagy Portugália – Pogba

Mozgalmasan telt a csütörtök a francia válogatottnál. Az Európa-bajnoki felkészülés közben Emmanuel Macron köztársasági elnök tette tiszteletét az edzőtáborban, délután pedig Paul Pogba válaszolt sajtótájékoztatón az újságírók kérdéseire. A Manchester United 28 éves középpályását szinte helyet sem foglalt, már a csapat továbbjutási esélyeiről faggatták.

 

„A legfőbb riválisunk nem Németország vagy Portugália lesz a csoportban, hanem saját magunk – válaszolta Paul Pogba.Ha a tudásunknak megfelelően játszunk, mindenkit magunk mögé kell utasítanunk. A magyarokról hajlamos mindenki elfeledkezni, de az a mérkőzés is nehéz mérkőzésnek ígérkezik.”

Azzal kapcsolatban, hogy a mostani vagy a 2018-as világbajnokságot megnyerő keret az erősebb, a középpályás Karim Benzemát hozta fel példaként. Véleménye szerint a Real Madrid támadójának visszatérésével sokat erősödött az együttes, amelyet amúgy is világklasszisok alkotnak. A hangulat kiváló, az egység megvan, feszültségnek se híre, se hamva.

„Az egyetlen, ami feszélyez minket, a sérüléseink – jegyezte meg mosolyogva Paul Pogba. – A masszőrök mindent megtesznek, hogy ezt a problémát megoldják. Másról nem tudok beszámolni. Hallottam már hangokat, miszerint Olivier Giroud és Kylian Mbappé nem jön ki egymással, de semmi ilyenről nem tudok. Szabadidejében mindenki vidám, zenét hallgat, jól érzi magát.”

A futballista szerint kissé türelmetlenek, de a válogatott felkészülése remekül halad, öt nappal a június 15-i, Németország elleni csoportmérkőzés előtt ott tartanak, ahol kell.

„Jó úton haladunk. Már csak kevés hiányzik ahhoz, hogy elnyerjük a legjobb formánkat. Az első mérkőzésünk Münchenben nehéznek ígérkezik. Mindenképp jó eredménnyel szeretnénk kezdeni, azt is mondhatom, hogy győznünk kell. Ebben a csoportban nincsenek könnyű mérkőzések. A kezdés kemény, és a folytatás sem lesz könnyebb.”

Benzema valószínűleg már a németek ellen is játszhat
Nagy valószínűséggel játékra alkalmas állapotban lesz a németek elleni, jövő keddi összecsapásra Karim Benzema. A franciák támadója az együttes keddi felkészülési mérkőzésen szenvedett térdsérülést, ezért 40 percnyi játék után lecserélték. A francia futballszövetség (FFF) csütörtökön közölte, hogy a Real Madrid játékosa azóta zárt térben végezte az edzéseket, és minden bizonnyal egészséges lesz a válogatott első Eb-meccsére.

FRANCIAORSZÁG – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: Hugo Lloris
(Tottenham – Anglia), Steve Mandanda (Marseille), Mike Maignan (Lille)
VÉDŐK: Benjamin Pavard (Bayern München – Németország), Léo Dubois (Lyon), Raphaël Varane (Real Madrid – Spanyolország), Kurt Zouma (Chelsea – Anglia), Presnel Kimpembe (PSG), Clément Lenglet (Barcelona – Spanyolország), Lucas Hernandez (Bayern München – Németország), Lucas Digne (Everton – Anglia), Jules Koundé (Sevilla – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: N’Golo Kanté (Chelsea – Anglia), Paul Pogba (Manchester United – Anglia), Adrien Rabiot (Juventus – Olaszország), Corentin Tolisso (Bayern München – Németország), Moussa Sissoko (Tottenham – Anglia), Thomas Lemar (Atlético Madrid – Spanyolország)
TÁMADÓK: Marcus Thuram (Mönchengladbach – Németország), Kingsley Coman (Bayern München – Németország), Kylian Mbappé (PSG), Antoine Griezmann (Barcelona – Spanyolország), Olivier Giroud (Chelsea – Anglia), Karim Benzema (Real Madrid – Spanyolország), Wissam Ben Yedder (Monaco), Ousmane Dembélé (Barcelona – Spanyolország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Didier Deschamps

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK![2]

 

Hozzászólások

Hirdetés
Ismét keresik Magyarország legvirágosabb településeit!
hálás mondatok
Orbán Viktor megható szavakkal köszönte meg Balázs Péter munkáját
covid-19 / 3 órája
A brit kormány négy héttel elhalasztotta a korlátozások teljes feloldását
Ez a plusz időszak szükséges ahhoz, hogy minél többen részesüljenek a koronavírus elleni oltásban.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik DEBRECZENI LAJOSNÉ búcsúztatásán részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik GECSE JUDIT temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÓZSEF 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 18-án lesz 11.30-kor a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEKETE TAMÁS 66 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 24-én lesz 14.30-kor a nagyvenyimi köztemetőben. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FAZEKAS JÓZSEF életének 68. évében elhunyt. Temetése 2021. június 16-án 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy anyukánk MÁRKUS BORBÁLA 93 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben fog történni. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VAJDA ANTALNÉ szül.: Stefán Mária 66 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 16-án lesz 13 órakor a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DEBRECZENI LAJOSNÉ 84 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 11-én 15.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BECK LÁSZLÓ életének 83. évében elhunyt. Temetése 2021. június 10-én 10 órakor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BABIK BÉLA 71 éves korában elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben történik. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. WINGENFELD MÁRIA 2021. április hó 2. napján, életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatójára 2021. június 11-én (pénteken) 11.30-kor kerül sor a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OLÁH JÁNOSNÉ a Rudas Középiskola nyugalmazott igazgatónője 76 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 10-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MATOLCSI GYÖRGYNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓDISS FERENCNÉ szül.: Szenczi Julianna a Dunai Vasmű volt dolgozója 79 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 11-én 14.30-kor lesz a nagyvenyimi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENTKUTI ISTVÁN 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. június 9-én 13 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. rendezvénytermében, majd ezt követően hamvainak vízre engedése 14.30 órakor a kisapostagi yacht kikötőben. Kérünk minden gyászolót, egy szál virággal rója le kegyeletét. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TEMESI IMRE 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 31-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH ISTVÁN 79 éves korában elhunyt. Hamvasztást követő búcsúztatása és temetése 2021. június 8-án 14.30-kor lesz a kisapostagi yacht kikötőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÁNOS 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 3-án 10 órakor lesz a Krisztus Király Templom altemplomában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜLÖP MIHÁLYNÉ életének 75. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 7-én 14.30-kor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GECSE JUDIT 44 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 4-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
DKSE / 4 órája
Kovács-Seres Hunor nagyszerű sikere Eb-részvételt jelent neki
Gallai Péter
megható volt / 5 órája
Vége a szolnoki éveknek: elbúcsúztatták Balázs Pétert
Athén / 5 órája
Gurisatti Gréta öt góllal tért vissza
Szabó Szabolcs
sport/foci / 5 órája
Bőséges góltermés zárásként
Horváth László
megküzdött érte / 5 órája
111 nap kórház után újra mosolyog Bányai Gábor
érdekes magyarázat / 6 órája
Meztelenül alszik a nyári hőségben? Ezért nagyon rossz ötlet