Bulivan

2008.09.11. 08:23

Sardonné, szóda nélkül

Mivel képtelenség bemutatni a Belga zenekart, így nem is próbálkozunk. Ami biztos, pénteken ők is fellépnek a Fehérvári zenei napokon. Sapkában.

duol.hu

- Sapka most is lesz rajtunk, ez állandó kelléke a fellépéseknek, a többit meg majd meglátjuk, mindenesetre pénteken Fehérvárra érkezünk - tette hozzá Titusz, akit arról is megpróbáltunk megkérdezni, mi van az új lemezzel. Ami ugye elvileg a Zigilemez után jön. Nos, a kérdésre azt a választ kaptuk, hogy valóban tervezik az új lemezt, de a tervezés szintjénél még nem jutottak előrébb, mindent egybevetve tehát, arra még lesz mit várniuk a rajongóknak.

Aki nem tudná: a Belga zenekar 1998 tavaszán alakult a XVII. kerületben, aztán a Nyugati környékén, majd fél évvel később a Városmajorban . A zenekar két testületből áll. A zeneíró testület ügyvezetője Titusz, a szövegírói testület munkanélküli buddhista tanítók önálló érdekvédelmi szervezete. Amúgy 2002-ben jelent meg az első bolti lemezük Majd megszokod címmel. Igazuk lett, azóta meg is szoktuk őket. Sőt, egyre többen szeretik is őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!