Előszállás

2014.03.12. 18:50

A Patakparti Óvoda jótékonysági bálja

Előszállás - A községben hagyományuk van a jótékonysági báloknak. Az idei év első rendezvényét a Patakparti Óvoda kollektívája szervezte.

Rankasz Brigitta

A Süni csoport két óvónője Jézsó Istvánné és Szerencse Jánosné már hetek óta készült Boór Györgyné dadussal és a kicsikkel együtt a bál meglepetés műsorára. Érdemes volt: pénteken este közel kétszázan voltak a Kossuth Lajos művelődési Házban az óvoda jótékonysági bálján. Még a színpadon is ízlésesen megterített asztalok voltak minden jegy elkelt.

Szerencse Jánosné megnyitotta bált. Köszöntötte a részt vevőket, elmondta, közel húsz éve már, hogy minden évben megrendezik az eseményt. Az idén a bevételt udvari játékokra és kerti házikóra fordítják majd. Bemutatta a jó hangulatért felelős zenészt, Horváth Csabát, majd jó mulatást kívánt mindenkinek, s felkonferálta saját csoportját, akik a hetvenes évek zenéjét, divatját s táncát keltették életre a hatalmas terem közepén. A csapat tagjai és az óvónők vidám piros-fehér cuccban rázták, forogtak, zenéltek, énekeltek. A műsor végén minden kis fellépő választott egy vendég párt magának. E sorok írájának rá kellett jönni, amikor Joó Balázs nagycsoportos óvodás felkérte táncolni, hogy nincs nagy formában alig bírta szusszal. Balázsnál jobb táncos párt nem is kaphattam volna, korához illő komolysággal vezetett, pörgetett. A többi vendéget is elbűvölték a fellépő kicsi színészpalánták.

A szervezők ezután kulináris élvezettel fokozták a vendégek kényeztetését. Vaddisznópörkölt és Patakparti teli tál került az asztalokra. Sokan csakis a jó emésztés miatt háztáji különleges pálinkákkal kínálták a környezetükben ülőket.

Az igazán finom vacsora után tánc, tombola sorsolás, vidám együttlét következett, ahogyan ez a bálokban szokás: mulatott a jó társaság egészen hajnalig.

A jótékonysági bál bevétele is mutatja a közösség aktivitását, hiszen több mint négyszázezer forint folyt be így. Ezt az összeget udvari játékokra, homokozó létrehozására és egy játéktároló faház vásárlására, tehát az óvodába járó kicsik javára fordítják.

A Süni csoportba járó gyerekek táncát vastapssal kísérik a jótékonysági bál vendégei (Fotó: Rankasz Brigitta)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!