Ünnepel a település

2019.08.10. 10:00

Vendégek, sztárok Baracs ünnepén

Tegnap este Baracs vezér szobránál koszorúztak a település vezetői és az önkormányzat vendégei.

duol.hu

Fotó: LI

A hagyományokhoz híven ez évben is sokszínű programsorozattal ünnepel Baracs község, amelynek képviselő-testülete a meghívott testvértelepülések – a francia Montois-la-Montagne és az erdélyi Szentegyháza – képviselőivel együtt koszorúzott pénteken este a névadó Baracs vezér szobránál. Köszöntőjében, Várai Róbert, a település polgármestere hangsúlyozta: „Nem tudjuk mit hoz a holnap. De azt biztosan tudjuk, hogy ha gyermekeink megértik múltunkat, és ha azt értéknek, értékesnek vallják, akkor soha nem lesznek hontalanok. Ugyanakkor, gyermekeinknek szárnyakat is kell adnunk, hogy szabadon élhessék mindennapjaikat.

 

Várai Róbert, a település polgármestere köszöntőjében így fogalmazott:

– A falu nevének ilyetén való születését és folytonosságát nem tudjuk sem bizonyítani, sem tagadni. Legfeljebb hihetünk benne! A Baracs nevű férfi személy lehetett akár már az 568-as évtől, vagy a 670-es évektől, netán 895-től itt a Duna melletti szőlődombokon mint várkony, vagy onogur úr. Kissé furcsa, vagy inkább döbbenetes, hogy ezer év után se tudjuk egész pontosan a magyarság őstörténetét. Egy azonban biztos, hogy Magyarország több mint ezer éve valóság, amíg a körülöttünk lévő országok legidősebbje is az idén százéves, a többi pedig még a krisztusi kortól is messze van.

Ma 17 órától Várai Róbert ünnepi beszédét hallhatják az érdeklődők, majd 20 órától a Mamma Mia musical előadása várja a nagyérdeműt, 22 órától pedig jön a tűzijáték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában