döntöttek

2021.03.23. 18:45

Uniós bíróság: a légitársaságoknak kártalanítaniuk kell a sztrájk miatt törölt járatok utasait

A testület kimondta, hogy a sztrájk a munkavállalók alapvető joga, a vállalat működésének velejárója, így előrelátható a társaság számára.

Forrás: Shutterstock

Az Európai Unió (EU) Bírósága kedden azt az ítéletet hozta, hogy az EU tagállamaiban működő légitársaságoknak kártalanítaniuk kell a sztrájk miatt törölt járatok utasait.

„Amennyiben egy légitársaság dolgozói béremelésre irányuló sztrájkot hirdetnek, az nem minősül olyan rendkívüli körülménynek, ami felmenthetné a légifuvarozót kártérítési kötelezettsége alól” – olvasható a luxemburgi testület sajtóközleményében.

Az ítélet hátterében a Scandinavian Airlines System (SAS) alkalmazásában álló pilóták 2019-ben tartott hétnapos sztrájkja állt. A SAS járatainak mintegy 70 százalékot kényszerült törölni, mivel nem tudott megállapodni a pilótákkal a 13 százalékkal magasabb fizetésemelésről.

Egy utas 250 euróra vonatkozó kártérítési igényt nyújtott be, egy Malmö és Stockholm közötti járat törlése miatt, a társaság azonban ezt rendkívüli körülményekre hivatkozva visszautasította. A SAS úgy érvelt, hogy 117 millió eurót kéne kifizetniük, ha a kárpótlás az összes – mintegy 380 ezer – utast érintené. A légitársaság álláspontját a svéd bíróság is támogatta.

Az uniós bíróság szerint azonban a sztrájk, amennyiben a munkakörülmények javítása vagy béremelés elérése a célja, nem minősíthető rendkívüli körülménynek.

A testület kimondta, hogy a sztrájk a munkavállalók alapvető joga, a vállalat működésének „velejárója”, így előrelátható a társaság számára. „Ennélfogva lépéseket kell tenniük az utasokra gyakorolt negatív hatás enyhítése céljából” – szögezte le az ítélet.

A határozat vonatkozik azokra az EU-tagállamokban működő légitársaságra is, amelyek az unión kívül is működtetnek járatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!