A hagyományok szerint ünnepelték

2019.08.22. 14:00

Új kenyeret is kínálhattak a fesztiváli bográcsos lecsókhoz

Többéves hagyomány, hogy a mezőfalvi Szentháromság kápolnánál kenyérszenteléssel és kenyérszegéssel indul az augusztus huszadikai események sora. A folytatásban lecsófesztivál és zenés, táncos programok várták az ünneplő tömeget a Piac téri ligetben.

Horváth László

Az ünnepi pillanatokban először Márok Csaba Mezőfalva polgármestere mondta el Szent Istvánhoz és az államalapításhoz kötődő gondolatait. Beszédében kiemelte István király államalapító tevékenységének mai napig tartó hatásait, következményeit. Országalkotó és egyesítő munkáját példaként állította a mai nemzedék elé. Ma Mezőfalván a település fejlődése, az emberek munkához jutása, az életkörülményeik javulása mind bizonyíték arra, hogy Szent István útmutatása nem volt hiábavaló.

Varga Gábor országgyűlési képviselő és Jaksics Erzsébet iskolaigazgató is megkóstolta az új kenyeret

Márok Csaba a beszédben fontos tényként említette az önkormányzati, az intézményi munka, a helyi civil társadalom közösségmegtartó erejét. A korszerű gyereknevelés meglétének ténye, a megfelelő közbiztonság, az emberi kapcsolatok minősége mind garancia egy élhető, jól teljesítő település jövőjéhez – zárta ünnepi köszöntőjét Márok Csaba polgármester. A beszéd után Kristofory Valter, Mezőfalva katolikus plébánosa Szent István litániát tartott és megszentelte az új kenyeret. A rendezvényen meghívott vendégként részt vett Varga Gábor, a körzet országgyűlési képviselője, aki a kenyérszegés után elmondta lapunknak:

Szabó Ádám harmonikás is nagyszerű hangulatot teremtett
Fotók: Horváth László

– Nagyon fontos lépése volt Szent Istvánnak az államalapítás, a kereszténység felvétele. Amint Mezőfalva polgármester is elmondta, volt ez az alkotmány, az új kenyér ünnepe és sok minden más névvel illették az elmúlt időszakokban, de visszatérve a gyökerekhez, alapvetően ez az állam­alapítás ünnepe. Remélhetőleg ma már sokan úgy érzik, ahogy a kérdésfelvetésben is felmerült, hogy fontossá vált a lokálpatriotizmus. Az emberek maguk is otthonuknak, hazájuknak érzik azt a települést, szűkebb, illetve tágabb környezetüket, amelyben élnek. Nekem is ezt jelenti augusztus huszadika – mondta kérdésünkre Varga Gábor országgyűlési képviselő.

A gyerekek is találtak maguknak elfoglaltságot a lecsófesztiválon

A folytatásban a résztvevők átvonultak a Piac téri ligetbe, ahol több civil szervezet és intézmény már javában főzte a lecsófesztivál díjesélyes alkotásait. Végül a nemes versengésben első helyezést ért el az önkormányzat csapata. Második lett a Sárgarózsa Nyugdíjas Klub fakanalas gárdája. Harmadikként kapott elismerést a Mezőfalvi Mozgáskorlátozottak Egyesülete, végül pedig negyedikként futott be az Öreg táncosok lecsója.

Az idén az önkormányzati lecsó lett a győztes. Fekete István kevergeti a díjnyertes étket

A kulináris élvezetek mellett bőséges zenés, kulturális programmal is készültek a szervezők. A színpadon Bangó Margit, a Mezőfalvi Néptáncegyüttes, a Sárgarózsa Nyugdíjasklub táncos formációja, Rony, Tóth Andi és Szabó Ádám, valamint a tűzijáték után a Mátrix zenekar szórakoztatta hajnalig a közönséget.

Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere és Kristofory Valter katolikus plébános megszegi az új kenyeret

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában