a szennyezés ára

2017.12.26. 16:00

Több műanyagszemcse van a kagylókban, mint hinné

Azt azonban még a tudósok sem tudják pontosan, hogy ez ártalmas-e vagy sem.

Kutatók nemrég fényt derítették rá: hétköznapi tárgyak és ipari termékek kopásából, bomlásából származó mikroméretű – öt milliméternél kisebb átmérőjű – műanyagszemcséket tartalmaz a kagylók szervezete az Északi-sarkvidéktől egészen Kínáig.

A Norvég Vízkutatási Intézet (NIVA) tanulmánya szerint a norvég partok mentén megvizsgált kagylók közül az északi-sarkköri vizekben élő állatok szervezetében mutatták ki a legtöbb műanyaghulladékot. A NIVA kutatója, Amy Lusher magyarázata szerint az Európa és az Egyesült Államok körüli vizekbe kerülő műanyaghulladékot az óceáni áramlatok és a szelek szállítják el északra, a Jeges-tengerbe.

Korábbi vizsgálatok már a Kína, Chile, Kanada, Nagy-Britannia és Belgium körüli vizekben is kimutatták a mikroműanyagok jelenlétét. A norvég partok mentén átlagosan 1,8, míg az arktiszi vizekben 4,3 darab mikroműanyag-szemcsét tartalmaztak a megvizsgált puhatestűek.

Nagyon figyelünk a kagylókra

Kínai kutatók 2016-ban megállapították, hogy a kagylók „a mikroműanyag-szennyezés jelzőanyagai lehetnek” az egész világon, mivel a tengerfenéken élnek, ahol a műanyaghulladékok jelentős része felhalmozódik és – halakkal ellentétben – ők egy helyben maradnak.

Egyelőre nem tisztázott, hogy a mikroműanyagok pontosan milyen hatással vannak a tengeri élővilágra vagy az emberi szervezetre, de a kutatók úgy sejtik, jelentős mennyiségű kagylót kellene elfogyasztani ahhoz, hogy kockázatot jelentsenek az egészségre.

„A kagylók szennyezettsége figyelmeztető jel, hogy csökkentenünk kell az óceánba kerülő műanyaghulladék mennyiségét” – húzta alá Richard Thompson, az angliai Plymouthi Egyetem professzora.

A közelmúltban csaknem 200 nemzet írta alá azt az ENSZ-határozatot, amely a műanyaghulladéktól védelmezi a világ tengereit.

Több lesz az igazgyöngy is?

Becslések szerint évente nyolcmillió tonna műanyaghulladék – leginkább palackok, bevásárlószatyrok, élelmiszercsomagolás – kerül az óceánba.

Thompson kutatásából kiderült, hogy a tengerfenéken felhalmozódó, szélsőségesen nagy mennyiségű műanyaghulladék ártalmas lehet például az ott élő tengeri gyűrűsférgekre, amelyek szöveteiben felhalmozódik.

A műanyagrészecskék többsége azonban egyszerűen csak áthalad az élőlények szervezetén, a kagylókén éppúgy, mint az emberekén.

A kutatók arra is szeretnének fényt deríteni, hogy a mikroműanyagok jelenléte vajon gyöngytermelésre sarkallja-e a kagylókat vagy az osztrigákat.

Borítókép: Shutterstock / Alicia Chelini

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!