méréskérdés

2018.12.05. 19:08

Tényleg károsak az egészségre az okostelefonok?

Elképzelhető, hogy a kis szerkezetek ránk gyakorolt hatását vizsgáló kutatások jó része megkérdőjelezhető.

Forrás: Shutterstock

Szinte minden héten napvilágot lát egy kutatás a világ valamely neves intézetéből, amely azt vizsgálja, milyen hatással jár az okostelefonok túlzott használata. Az eredmények pedig legtöbbször riasztóak szoktak lenni: romló figyelem és memória, gerincbántalmak, a társas kapcsolatok leépülése és/vagy digitális térbe való áttevődése.

A Magyar Tudományos Akadémia azonban egy nemrég közzétett " target="_blank" rel="noopener">Facebook-bejegyzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy „elképzelhető, hogy visszamenőleg is meg kell kérdőjeleznünk számos ilyen kutatást”. Az MTA szerint a fő probléma az, hogy a kutatók rendszerint önbevallásra alapozó felmérésekből dolgoznak (vagyis amikor a megkérdezett személyek maguk válaszolnak a feltett kérdésekre), és így jutnak olyan következtetésekre, hogy az okostelefonok nyomkodása összefüggésben áll a tinédzserkori öngyilkosságok számával vagy a szexuális élet elhanyagolásával.

Az MTA egy olyan példát is hoz, amely alapján valóban indokolt lenne óvatosabban bánni az okostelefonos kutatások egy részével. A Lancasteri Egyetem kutatói tíz, a telefonokkal töltött időt mérő felmérés adatait vetette össze valós adatokkal. A felmérésekben az alanyoknak nemcsak azt kellett megbecsülniük, hogy hány percet, órát töltenek naponta ezzel, hanem azt is, hogy mennyire tartják problémásnak. A kutatók mindezt egy olyan alkalmazás adataival vetették össze, amely rögzítette, hogy a felhasználó pontosan mennyit időn át foglalkozott a telefonjával.

A két adatsor között alig volt összefüggés.

A kutatók így arra figyelmeztetnek, hogy mielőtt olyan határozott kijelentéseket tennénk, hogy „15 éves kor előtt nem való okostelefon a gyerek kezébe”, jobb lenne precízebb adatokra támaszkodni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!