jó ember-díj

2019.04.27. 19:40

Sorstársait segítő mozgássérült önkéntes kapta a kitüntetést

Mészáros Gabriella, sorstársait segítő mozgássérült önkéntes kapta idén az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított Jó ember-díjat, az elismerést szombaton adták át Pécsen.

A kitüntetett méltatásakor elhangzott, hogy a díjat és azzal együtt Judit Hagner Németországban élő magyar szobrász, simogató emberi kezet mintázó alkotását a díjazott azzal érdemelte ki, hogy

baleset vagy betegség következtében lebénult betegeknek segít átvészelni a tragikus élethelyzetet, érzékenyítő órákat tart a kerekesszékesek mindennapjairól és számukra tánccsoportot vezet.

Mészáros Gabriella járóképességét egy ritka betegség következtében felnőtt korára elveszítette, és kilenc évvel ezelőtt maradandóan megvakult. Az önkéntesség, a segítségnyújtás számára életforma.

Célja a sérült emberek lelki segítése, a fiatalok szemléletmódjának alakítása, illetve a mozgássérültek társadalmi elfogadtatása.

A Jó ember-díjat tizennegyedik alkalommal ítélte oda a Káplár László Alapítvány, névadója, az MTI 2003-ban, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt baranyai szerkesztőségvezetőjének emlékére. Az elismerés átadását minden évben Káplár László kedvenc virága, a bánáti bazsarózsa virágzásának idejéhez igazítják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!