Gumicsizmás természetvédelem

2021.02.14. 13:00

Rekordszámú csapat jelentkezett az Agrárminisztérium programjára

Idén több mint 120 csapat nevezett be az Agrárminisztérium BISEL – Gumicsizmás természetvédelem programja keretében meghirdetett országos versenyre, amelynek célja, hogy a diákok jobban megismerjék a vizek gazdag élővilágát – közölte a minisztérium csütörtökön.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A közlemény szerint

az Életet adó víz címmel meghirdetett versenyre az első forduló feladatlapjának kitöltésével lehetett jelentkezni. Rekordszámú, több mint 120 csapat küldte be megoldásait.

A BISEL egy egyszerű eszközökkel végezhető vízvizsgálati módszer, amelynek segítségével szabad szemmel látható gerinctelen élőlények, például szitakötő lárvák, csigák, kagylók megfigyelésével meghatározható egy vízfolyás ökológiai állapota, az élőlények érzékenysége alapján pedig osztályozható a vízminőség – olvasható a közleményben.

A BISEL verseny gerincét a terepi vízvizsgálat adja, amelynek elvégzésére a csapatoknak több hónap áll rendelkezésére a megmérettetés végéig.

A terepi vízvizsgálattal gyakorlati tudásra tehetnek szert a diákok, és kalandos ismeretszerzéssel, új élményekkel is gazdagodnak. A verseny célja, hogy a tanulók közelebb kerüljenek a vizek élővilágához és szívükön viseljék annak védelmét, valamint a megszerzett tudást hasznosíthassák a környezetük védelmében – teszik hozzá.

Az általános iskolák, szakközépiskolák és gimnáziumok 7-12. évfolyamos tanulói számára kiírt versenyre két korcsoportban (7-9. és 10-12. évfolyam) lehetett nevezni.

A további fordulókban a szervezők tápláléklánc bemutatását és fotóalbum készítését várják a diákoktól. A döntőt április 22-én, a Föld napján rendezik meg. A verseny díjazottjai hagyományosan vízvizsgálati eszközökkel (például sztereo-mikroszkóp, vízvizsgálati mobil labor, pH-mérők), továbbá élményprogramokkal (nemzeti parki látogatás) és más értékes nyereményekkel gazdagodnak – közölte az Agrárminisztérium.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!