„Biztos alapra építsünk!”

2021.03.03. 14:10

Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot

Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a Csendes-óceáni Vanuatu keresztény női közössége állította össze – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára szerdán.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A világimanapon országszerte együtt imádkoznak a gyülekezetekben a gazdaságilag egyenlőtlen társadalmak legszegényebbjeiért, a leginkább kiszolgáltatottakért.

A közlemény szerint az idei világimanap témája a Máté evangéliumából vett igeszakasz: „Biztos alapra építsünk!” Hozzátette: a felszólítás jelentése, hogy „az életünket Jézus Krisztusra, a mi életünk urára kell bíznunk ahhoz, hogy jövőnk jó kezekben legyen”.

Jézus az idézett példázatban arról beszél, hogy az okos ember kősziklára építi házát, így az nem omlik össze a viharban, míg a balga homokra építkezik.

„Nem mindegy tehát, hogy az életünk milyen alapon nyugszik. Lehet kőszikla az életünk alapja, amely az élet zajától gondjaitól nem omlik majd össze, és lehet az életünk alapja homok, amelyet az élet viharai szétzúznak”

– fogalmazott.

Az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg világszerte, Magyarországon harminchatodik alkalommal szervezi meg a MEÖT. A résztvevők az ökumenikus tanács kiadványainak segítségével készülhetnek fel,

„hangolódhatnak rá az eseményre, és élhetik meg az imanapi liturgia tartalmának kiteljesedését”

– tette hozzá a MEÖT főtitkára.

A felkészülést segítő kiadványok a www.meot.hu honlapról tölthetők le.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!