21°
22°
10°

Életstílus

12 éve
Budapest a világ egyetlen olyan nagyvárosa, amely rendkívül gazdag gyógyvízforrásokban (is). Összesen 118 természetes forrást és fúrt kutat tartanak számon a főváros területén, amelyekből 21-78 Celsius-fokos termálvíz tör elő, naponta 70 millió liter.
12 éve
Tizenöt évente megesik, hogy  az embert elfogja a mehetnék, visszatérne oda, ahol már járt, s megtekintené a változásokat. A rómaiak által alapított több mint kétezer éves város, London kapcsán éreztem így, mivel a fapados jegy olcsó, érdemes újra eljönni.
12 éve
Kastélytúrára invitáljuk az olvasót. Na, nem a Loire völgyébe, csak Székesfehérvár környékére. Fejért nem véletlenül tartották számon a nagybirtokosok megyéjeként: egymást érik az egykori főúri rezidenciák.
12 éve
A világ teljességét kínálja New York: egyszerre látható itt a 21. század szupertechnológiájával épült felhőkarcolók sora és az árnyékukban megbújó kis kétemeletes faház, a világ aranytartalékának egynegyede és napi néhány dollárból megélni vágyó illegális bevándorlók, és ami a legizgalmasabb: a Föld népességének számtalan keveréke, fekete  és indián szülők, dél-amerikai és ázsiai szülők, fehérek és meszticek gyermekei.
12 éve
Vác, az ezeréves püspöki székhely csak egy ugrás Budapestről. Az alig harminc kilométeres út autóval sem tart sokáig, de a Nyugati-pályaudvarról óránként közlekedő zónázó vonatok is huszonöt perc alatt Vácra repítenek bennünket.
12 éve
Körmend az Ausztriába és Szlovéniába vezető utak találkozási pontjánál, a Rába mellett fekszik. Számos turisztikai érdekességet kínál ez a vasi kisváros.
12 éve
A derék sógorok nem panaszkodhatnak a természetre, ugyanis gyönyörű tájakkal rendelkeznek. Nem pusztán Felső-Ausztria, hanem egész Ausztria egyik legkellemesebb, legszebb vidéke a Salzkammergut, illetve magyarosan a Sókamarabirtok tóvidék.
12 éve
Aligha van a Földön olyan ország, amelynek uralkodója, vezetője ne látogatott volna el a bábolnai ménesbirtokra. Kétszáz éve viszik a nemzet hírét szerte a világba az itt tenyésztett négylábúak. Ha Bábolna alapján alkothatnának véleményt világszerte a magyarságról, minden bizonnyal elegáns, talán még dobogós helyezést is elérhetnénk.
12 éve
Ritka az olyan tél, mint az idei: nemhogy havat, de esőt sem igen látunk hetek, hónapok óta. A téli sportok szerelmesei kiéhezve várják a hidegebb időjárást, aki pedig türelmetlen, az elindul Európa magasabban fekvő tájai felé, az örök hó birodalmába.
Kötelező adatszolgáltatás
duol.hu
Mezőgazdasági összeírás lesz Adonyban
három kategória / 51 másodperce
Ennyibe kerülnek majd a jegyek az Európa-bajnokság budapesti mérkőzésére
Az értékesítés június 12-én kezdődik.
Gyász
"Megpihent a dolgos jó apai szív, Áldás és hála övezi a sírt. Szerető férj voltál, drága jó édesapa. Bánatos családodnak már az őrangyala." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPP GÉZA nyugalmazott MÁV főmozdonyvezető szerető szíve 2019. május 9-én, életének 89. évében megszűnt dobogni. Drága szerettünktől 2019. május 24-én 13 órakor veszünk búcsút a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Köszönjük, akik együtt éreznek bánatunkban, őrizzék meg jó emlékezetükben. Emlékét örökké őrizzük: gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PLÉZER ÁDÁM 86 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. május 21-én 16 órakor lesz a dunaújvárosi evangélikus templomban. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PEKKEL BÉLA 66 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. május 27-én 12 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik LÁNG FERENC temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
"Véget ért a szenvedése, a szívében nyugalom, a miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. JÁROSINÉ RAD ILDIKÓ 59 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. május 16-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik szerettünk GARBACZ ROLAND temetésén megjelentek, részvétükkel virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a Pente Mezőgazdasági Zrt. vezetőségének. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BÖRÖNDY ISTVÁN temetésésn részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
"Nagyon akartam élni még, Érezni szívetek melegét. Búcsú nélkül kellett elmennem, Őrizzetek szívetekben." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk IFJ. ÉLETES FERENC halálának 10. évfordulóján. Szerető családja és szülei
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk VASTAG FERENCNÉ búcsúztatásán részt vettek, síjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCZKA JÁNOSNÉ 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. május 15-én 10 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. rendezvénytermében. Kérjük, mindenki egy szál virággal rója le kegyeletét! A gyászoló család
Köszönetet mondunk a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik CSOBÁNCZI JÓZSEF hamvasztás utáni búcsúztatóján megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk dr. Parrag József főorvos úrnak és a Szent Pantaleon Kórház II/A belgyógyászati osztály dolgozóinak CSOBÁNCZI JÓZSEF gondos, lelkiismeretes ápolásáért és emberségükért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁNG FERENC életének 83. évében elhunyt. Temetése 2019. május 14-én, kedden 15 órakor lesz a rácalmási katolikus temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona ápolóinak és gondozóinak Édesanyánk, CSERNA ANDRÁSNÉ Zsuzsika néni lelkiismeretes ápolásáért és gondozásáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSERNA ANDRÁSNÉ Zsuzsika életének 81. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. május 17-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HALÁSZ ATTILA életének 72. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. május 15-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Az Úr adta, az Úr elvette, áldott legyen az Úr neve!" (Jób könyve) Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy LENDVAI PÉTERNÉ 88 éves korában elhunyt. Gyászmise keretében búcsúzunk tőle 2019. május 16-án 14.30-kor a dunaújvárosi Krisztus Király Római Katolikus Templomban és Urnatemetőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj és szeretett gyermek KOVÁCS RÓBERT 50 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2019. május 17-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Ma öt éve, hogy meghaltál, Tőlünk búcsúzni nem tudtál. Szívünkben nagy bánatot hagytál. Nélküled szomorú, üres a ház, Hiába várunk, nem jössz már." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ILLÉS JÁNOSRA halálának 5. évfordulóján. Gizus és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VASTAG FERENCNÉ életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. május 10-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mindmáig több tudományág is jelentős előfutárai között tartja számon / 1 órája
Leonardo da Vinci, minden idők legzseniálisabb polihisztora
Farkas Lajos
Pokolgép / 1 órája
Robbantás történt a gízai piramisoknál
nav közlemény / 1 órája
Az egyéni vállalkozóknak, őstermelőknek és az áfásoknak van dolguk a bevallással
duol.hu
Cannes / 2 órája
Alain Delon a tiltakozás ellenére megkapja az életműdíjat
szakértő / 2 órája
Meg kell tanítani a gyerekeknek, hogyan használják a közösségi médiát
helyismeret / 2 órája
Könyvtárosok a Baracsi úti Arborétumban
duol.hu