Járvány

2020.08.13. 11:00

Olvasóink többsége csak ott hord maszkot, ahol kötelező

Bár még korántsem ért véget a koronavírus-járvány, egyre többet hallani arról, hogy lazul a korábbi vasfegyelem, és sok ember „megfeledkezik” a szájmaszk viseléséről ott, ahol az kötelező vagy ajánlott lenne. Pedig amíg nincs védőoltás, addig ez az egyik leghatásosabb fegyverünk a megfertőződés ellen.

Forrás: Shutterstock

Az utóbbi hetekben drasztikusan megnőtt a környező és a világ távolabbi országaiban a koronavírussal megfertőzöttek száma. A cikkünk írásakor, csütörtökön reggel közzétett összesítés szerint eddig 20 millió 553 ezer 702 ember kapta el a betegséget, a halálos áldozatok száma pedig 748 ezer 416 fő. A romló mutatók ellenére egyre többet hallani arról, hogy sok ember már ott sem hord szájmaszkot, ahol az elő van írva.

Éppen ezért e heti szavazásunkban azt kérdeztük olvasóinktól, hordanak-e maszkot.

Kezdjük azzal a válaszlehetőséggel, amely kérdésünkre a legkevesebb szavazatot kapta, mindössze 2 százalékot:

„Nem lehetünk elég óvatosak, én még a vécére is úgy megyek!”

Ekkora túlzásba azért nem kell esni. Bár attól függ, hogy hol van az a vécé. Mert ha az egy nyilvános illemhely egy tömött plázában, mindenképpen jó szolgálatot tesz a szájmaszk.

A voksolók 12 százaléka egyáltalán nem hord maszkot.

A koronavírusos betegek növekvő számát látva kijelenthetjük, hogy ez veszélyes és felelőtlen viselkedés. Fontos tudnunk, hogy amíg nincs vakcina a betegség ellen, addig a gyakori és alapos kézmosás mellett a szájmaszk megfelelő használata, továbbá a távolságtartás az egyetlen hatásos fegyverünk.

Szavazó olvasóink 17 százaléka mindenhol hordja a maszkot, ahol sűrűn vannak az emberek.

Természetesen a szájmaszk viselésének is megvannak a maga szabályai. A maszk fel- és levételekor alaposan mossunk szappannal kezet. A szájmaszkot viselése közben kívülről ne fogjuk meg, ne nyúlkáljunk hozzá, ahogyan az arcunkhoz, a szemünkhöz, az orrunkhoz és a szánkhoz sem, mert a vírus gyakran pont a szennyezett kezünkről kerül a nyálkahártyáinkra. A szájmaszkot használata után pedig azonnal dobjuk zárt szeméttárolóba!

Voksoló olvasóink többsége – 69 százalék – csak az üzletekben és a tömegközlekedés során hord maszkot.

Helyes és követendő magatartás. Bár megjegyezzük, ezeken a helyeken amúgy is kötelező a szájmaszk viselése. A betegség megelőzése érdekében érdemes folyamatosan figyelemmel követnünk a hivatalos szervek ajánlásait. Például ha valaki köhög vagy tüsszent, használjon papír zsebkendőt, amelyet használat után azonnal dobjon ki a szemetesbe, majd mosson/fertőtlenítsen kezet.

A koronavírus terjedését csak az előírások és ajánlások betartásával, egymásra odafigyelve állíthatjuk meg!

[eweb-voting id="3757202"]

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!