kukucs

2019.09.21. 14:30

Október első hétvégéjén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat

A program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével.

Nagyhomok, 2019. március 11. Észak-Afrikából Észak-Európába tartó szürke darvak (Grus grus) egy csoportja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagyhomok határában 2019. március 11-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A madarak őszi vonulását figyelhetik meg és rögzíthetik idén ősszel is az érdeklődők az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) keretében október 5-6-án – közölte az esemény magyarországi koordinációját végző Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén országszerte 18 megyében és a fővárosban, összesen mintegy félszáz helyszínen várja az érdeklődőket október 5-6-án.

Az egyesület honlapján található programok között távcsöves madármegfigyelés, kenutúra, játékos vetélkedő és madárgyűrűzés is szerepel.

A rendezvény egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.

Az összesített magyar eredmények gyarapításához nem csak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki, bárhol megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait és rögzítheti az adatokat egy új, online felületen

(https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSepe6tM0jABZaERN19PS4Yf8QOMGsIej4JRYcFX1RBHF-VbXg/viewform).

Mint írják, az e-mailben, vagy a régi táblázatos formában vagy telefonon küldött adatokat nem tudják fogadni, ezért kérnek mindenkit, hogy az új online felületet használja.

Tavaly mintegy 5,2 millió vonuló madarat számlált meg az akció 25 ezer résztvevője.

Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben.

A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) mint a BirdLife International hazai képviselője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!