„Aki szaval, az ajándékot ad”

2019.04.11. 14:00

Negyedik osztályos diákok tankerületi versmondóversenye

Idén is megrendezte a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola hagyományos tankerületi versmondóversenyét, amit rendszerint a költészet napjához igazodva tartanak.

Tóth Alexandra

Szerda délután azok a negyedik oszályosok gyűltek össze a Móriczban, akik saját iskolájukban a legügyesebb szavalónak bizonyultak. Mindenki hozott magával egy szabadon választott verset, és volt egy kötelező darab is, ami most Zelk Zoltán Micsoda madár című műve volt. A gyerekek produkciói előtt a házigazda kórusa énekelt és játszott furulyán, valamint egy versenyen kívüli nyitószavalatot is hallhatott a közönség, majd az igazgatónő, Horváthné Ottinger Hajnalka köszöntötte a jelenlévőket.

Fotó: Tóth Alexandra

A háromtagú zsűri képviseletében a Móricz Zsigmond Általános Iskola nyugdíjazott pedagógusa, Szupricsné Szabó Magdolna elmondta, a gyerekeknek semmi okuk az izgalomra, és kérte őket, hogy ne versenyként tekintsenek a délutánra, hanem inkább egy közös örömszerzésként fogják fel azt. Szavalatukkal ajándékot adnak a hallgatóságnak, ez az ajándék pedig akkor lesz igazán szép, ha figyelnek a hangsúlyra, a hangerőre és a tempóra is.

A legügyesebbek Pegazus-díjban részesültek. Gratulálunk Fehér Lilinek, Fehérvári Gergőnek, Fink-Piros Hannának és Rédli Márknak, és természetesen a felkészítő pedagógusoknak is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában