itt a megoldás

2019.06.19. 22:00

Mit üzennek az álmaink?

A legősibb szimbólumokat már az ókori görögök is feljegyezték, megfigyeléseik segítenek, hogy jobban megérthesse az álmait.

Forrás: Shutterstock

Az álmok a tudatalattink üzenetei – ha megfejtjük őket, akkor a testünkben és a lelkünkben zajló folyamatokat is könnyebben megérthetjük – írja a Fanny magazin alapján a Vasárnap Reggel. Szakértők szerint az éjszakai fejmozi bizonyítja, hogy az agy alvás közben feldolgozza az őt ért benyomásokat és érzéseket, majd megoldásokat keres a problémákra, vagy felvillantja az ember vágyait. A rémálmoknak is fontos szerepe van: segítenek feltárni a félelmeket, és lelki egyensúlyt kialakítani.

Mi történik, ha álmodunk?

Az alvás közben látott képsor a lelkünkben zajló feldolgozási folyamat kivetülése. Ami örömet okoz nekünk, amire vágyunk, illetve ami napközben bánt, nyomaszt, felzaklat minket, tényleges vagy szimbolikus formában jelenik meg az álmainkban. Sokféle típusa létezik, például a visszatérő, a vágy-, a jós- vagy a rémálom, és még sorolhatnánk – az azonban biztos, hogy bármelyik esetén érdemes elég időt szentelni az éjszaka látott képsorok megértésének

Fogak

Aki harap, az könnyen keresztülviszi az akaratát, ezért az álomban megjelenő fogak a kitartást vagy éppen az agressziót is szimbolizálhatják. Akinek álmában kiesnek a fogai, annak a tudatalattija így jelzi, hogy túl kevés az energiája.

Repülés

Aki szárnyal álmában, az ki akar törni a szürke hétköznapokból, valami újra, különlegesre vágyik. Ha a repülés kellemes élményként jelentkezik, akkor ez egy utalás lehet arra, hogy valamilyen távoli célt szeretne elérni. Aki viszont zuhanással álmodik, az retteg a kontroll elvesztésétől.

Tűz

A tűz a felszabaduló erő, amely okozhat jó dolgot, de ha nem tartja kordában az ember, akkor pusztító is lehet. Ebből adódóan ez a szimbólum az egyensúly felborulását jelezheti: valamit rettenetesen kíván, de még nem találta meg a lángoló szenvedélyhez vezető utat.

Csók

Teljesen mindegy, hogy kivel váltott csókot álmában, ha kellemes érzés volt, akkor boldog jövőt, elégedettséget jelez. Ellenben, ha kellemetlen élmény volt, akkor jól körül kell néznie, mert nem csupán a szerelemben csalódhat, hanem akár egy barátban is.

Vizsga

Ha álmában vizsgáznia kell, az egy mélyen magában hordott, mindennapi problémát jelez, amire szeretne megoldást találni. Ha sikerül az álombeli vizsga, az ambícióról és lelkiismeretességről árulkodik, míg ha megbukik, az önbizalomhiányról.

Víz

Ez az őselem az életerőt testesíti meg. Olyan sokoldalú, mint maga az élet, és ugyanilyen változatos álomszimbólum is lehet. Szelíden áramló változata a könnyedség iránti vágyakozást fejezheti ki. Az erős sodrás, a gyors örvény vagy az árvíz azt mutathatja, hogy egyfajta lelki küzdelem zajlik önben, vagy komoly kihívásokkal kell szembenéznie.

Halál

Az ezzel kapcsolatos álmok igen felkavarók, de a tudatalattija ezzel csak azt jelzi, hogy ideje búcsút vennie valamitől. Lehet ez egy lehetetlen feladat, egy túl magas elvárás, egy értelmetlen félelem vagy akár egy személy, akivel már nem szolgálják egymás fejlődését. Néha az álom azt mutatja, hogy az illető gyászol, és szüksége van némi törődésre.

Meztelenség

Ez az állapot ellentmondásos érzéseket kelt az emberben: szégyenkezik, védtelennek érzi magát, de ezzel együtt hihetetlen szabadságélményt is érez. Azt jelzi, hogy valamit szeretne megmutatni magából, viszont túlságosan fél attól, hogy mások mit szólnak majd ehhez. A meztelenség lehet felhívás akár arra is, hogy legyen sokkal nyitottabb a külvilág felé.

Szex

Az álmok során az ösztönkésztetéseket szégyen nélkül élheti meg az ember. Ám az erotikus álmok alapja nem mindig a szexuális vágy. Előfordulhat, hogy a tudatalatti ilyen kerülőúton mutatja meg, hogy ön több vadságra, féktelenségre, kreativitásra vágyik a mindennapjaiban.

 

Típusok szerint

Az aktív álmodó többnyire emlékszik az álmaira, fel tudja idézni a képeket, nyugtalanul alszik, gyakran felébred az éjszaka közepén. A passzív álmodó csak teljes sötétségben képes aludni, ritkán emlékszik vissza az éjjel látott képsorokra, szinte mindig ugyanabban az időpontban ébred fel.

A függő álmodó, általában csak akkor emlékszik az álmaira, ha szabadságon van, a hétköznapokban kizárólag a feladataira koncentrál, csak az óra jelzésére ébred fel, napközben is szívesen pihen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!