Szüretelnek a megyében is

2019.09.07. 10:00

Mintegy 3 millió hektoliter bort állíthatnak elő a gazdák

Idén a magyar szőlőtermesztők 4,5-4,8 millió mázsa szőlőt szüretelhetnek le, az ebből előállított bor mennyisége pedig 2,8 és 3,2 millió hektoliter között mozog a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) termésbecslése szerint – mondta Brazsil Dávid, a HNT főtitkára.

duol.hu

Az idén előállított bor mennyisége elmarad ugyan a tavalyi értéktől, de az elmúlt hétéves átlagnál 500-600 ezer hektoliterrel nagyobb lesz – tette hozzá kérdésre válaszolva az M1 aktuális csatornán. A gazdák által végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően pedig az előállított termékek minősége is javul. Közölte, a szüretelés a korai érésű szőlőfajtákkal (csabagyöngye, Irsai Olivér) kezdődött, az ezekből előállított primőr borokat már a nagyközönség is megkóstolhatja, például az ezekben a napokban zajló Budavári Borfesztiválon.

Fotó: pixabay

Most zajlik a középérésű szőlőfajták (cserszegi fűszeres, sauvignon blanc, chardonnay) szüretelése, szeptember végén pedig a későn érő fajták következnek, például az olaszrizling és a furmint. Brazsil Dávid szólt arról is, hogy az időjárás a korai érésű fajtáknak kedvezett, a még szüretelés előtt álló fajták számára pedig az a fontos, hogy a következő hetekben se túl sok, se túl kevés csapadék ne essen, és megfelelő legyen a napsütéses órák száma is.

Kiváló minőségűnek ígérkezik az idei termés, várhatóan jó bor lesz belőle

A legkorábbi érésű szőlőfajta, a csabagyöngye szedésével kezdődött a szüret. Szakemberek szerint jó termés várható, a szőlő minősége és mennyisége is jó lesz. A borpiaci trendek azonban itthon is éreztetik hatásukat. Tavaly a fogyasztásnál 46 millió hektoliterrel több bort állítottak elő a világon, amely kiélezett versenyhez vezetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában