Komoly munka a döntő előtt

2019.03.07. 10:00

Minden lehetséges forrást felhasználva készülnek a diákok

A napokban adtunk hírt a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 11. E osztályos tanulóinak sikeréről.

Tóth Alexandra

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Az öttagú csapat bekerült a Semmelweis Egészségverseny döntőjébe, azaz a legjobb 36-ba az induló 470 csapat közül. Ahhoz, hogy a hét végi versenyen a legjobbat hozzák ki magukból, a Szent Pantaleon Kórház is hozzájárult.

Szerdán délután kettőkor dr. Máté Ágnes, az SBO vezetője tartott elméleti képzést az Archeopteryx csapatának, azaz Al-Sheraji Raufnak, Cserni Ágotának, Karcsai Rózának, Keringer Klaudiának és Kósa Benedeknek, sőt, felkészítő tanáruk és osztályfőnökük, Márkus Zoltán jóvoltából az egész osztálynak. Továbbá gyakorlati oktatásban is részesültek, ahol az alapszintű újraélesztést (CPR) és a defibrillátor használatát sajátíthatták el.

Alaposan felkészült a Széchenyi csapata Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A verseny Budapesten folytatódik a hét végén, a döntő során minden témában interaktív állomásokon kell feladatokat teljesíteni, eseteket megoldani – mindezt bárminemű segítség nélkül. A feladatok teljesítését az állomásvezetők a részt vevő csapatok menetlevelében hitelesítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában