érezhető tünetek

2018.06.15. 08:17

Mi állhat a globális „apahiány” hátterében?

A 40 év alatti férfiak 70 százalékának nincs gyermeke - derül ki a 2016. évi mikrocenzus adataiból. De hová lettek a férfiak a társadalomból és változott-e a szerepük a családban?

Apátlan társadalom a modern társadalom. De milyen okok állnak a globális apahiány hátterében? Erről beszélgettek az ECHO TV Terc című műsorának meghívott vendégei: Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója és Olaj Dávid, a József Szövetség elnöke.

A statisztika is alátámasztja, hiányoznak az apák a családokból. Léder László szerint

nem feltétlenül fizikai értelemben hiányoznak a férfiak, hanem inkább lelki értelemben,

ugyanis minden családdal, iskolával kapcsolatos dolgot a nőkhöz kapcsolunk, emiatt a férfiak nem érzik azt, hogy feladatuk lenne.

Vajon hová lettek a férfiak? – vetődött fel a kérdés a műsorban. Az Apa Akadémia alapítója szerint a férfi azt tartja legfontosabb kötelességének – és ez a nők elvárása is -, hogy megteremtse a család egzisztenciáját. Munkában töltik el az életüket, pedig egy jelentős része családi idő lenne – tette hozzá.

Ha az első pár évben az apa jelen van a gyerek életében, akkor kialakul közöttük egy mély kapcsolat, amely kibírja a kamaszkort is – fogalmazott Léder László. Hozzátette,

az apa az, aki ösztönösen a világgal ismerteti meg a gyermeket.

Ahogy Ranschburg Jenő professzor fogalmazott: „az apa feladata, hogy áthelyezze a gyereket a küszöbön”.

Eközben pedig az anyának kell megadnia a gyerek számára a megkülönböztetett szeretetet és biztonságot.

Látható tünetei vannak az apahiánynak

Ahol ott az apa, ott a gyerekek az élet minden területén jobban teljesítenek: jobb az iskolai teljesítményük, a karrierjük, a párkapcsolatuk, szerencsésebb a házasságuk – fejtette ki az Apa Akadémia alapítója.

Az apa és az anya olyan, mint a C és D vitamin. Mindkettőre szükség van és csak bizonyos mértékig helyettesíthetik egymást – fogalmazott a pszichológus.

Ha érdekli a téma, a teljes beszélgetést itt is megnézheti:

Borítókép: LightField Studios / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!