Mennyit költünk?

2018.03.23. 09:31

Meglepő, mi mindent vásárolunk a reptéren

Újabban a minőségi magyar termékek is népszerűvé váltak.

A gyakran végtelen hosszúságúnak tűnő reptéri várakozás senkinek nem tartozik a legkedveltebb szórakozásai közé. A légikikötőket üzemeltető cégek éppen ezért igyekeznek mindent megtenni azért, hogy az utasok minél kellemesebben és hasznosabban töltsék el az idejüket.

A haszon persze egész mást jelent az utasnak és mást a cégnek: míg előbbi az új terméknek örül, utóbbi a bevételnek.

Az ország legnagyobb repterén, Ferihegyen az utasok átlagosan 48-55 percet töltenek az induló tranzitban, vagyis az utasbiztonsági ellenőrzés és a beszállás között ennyi idő áll rendelkezésre, hogy a kereskedelmi és vendéglátó területen fogyasszanak – írja a Világgazdaság. A repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója, Hardy Mihály tájékoztatása szerint a fogyasztás általában a duty free üzletekhez kötődik, ezekből három is van a 2-es terminálon.

A tipikus termékek a kozmetikumok és illatszerek, a szeszes italok, valamint a márkás ruhaneműk, de

egyre többen vásárolnak drága, különleges élelmiszert, köztük magyar terméket, például libamájat, szalámit, pirospaprikát vagy tokaji bort.

Mindezeken túl az étkezőegységeknek is egyre összetettebb igényeket kell kielégíteniük. Gyorséttermekre éppúgy van igény, mint különlegesen jó konyhájú magyaros, nemzetközi és ázsiai ételeket kínáló beülős helyekre. A BA összegzése szerint egyébként mintegy 60 kereskedelmi egység található a 2-es terminálon és az utasforgalmi csarnokban, (a Sky Courtban), ebből három-három duty free és márkaüzlet, melyeket a Heinemann üzemeltet, hat Relay újságos, de utazási üzlet éppúgy szerepel a kínálatban, mint elektronikai bolt.

A repülőtéri kereskedelemben az egy utasra jutó költés 11 és 18 euró között mozog világszerte, Budapest e tekintetben a középmezőnyhöz tartozik.

A ferihegyi repülőtér fő bevételi forrása továbbra is a légi forgalomból származó jövedelem, de éppen a légi közlekedésben tapasztalható bizonytalanságok miatt igyekszik több lábon állni, így a kereskedelemmel és az ingatlan-bérbeadással ki lehet egészíteni a bevételeket. Utóbbi célkitűzést jól jelzi, hogy a 2018. januári forgalmában nagyjából 20 százalék volt a kereskedelmi bevételek aránya.

Borítókép: Tooykrub/Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!