hagyományosan sikeres program

2019.07.06. 08:00

Megint vár a remek repülőnap

Hamarosan felszállás – ma kezdődik a Baracs-Kisapostag repülőtéri családi nap!

Horváth László

Július 6-án, azaz ma, szombaton 10 órától a Kisapostag melletti repülőtéren rendezik a hagyományos családi repülőnapot, amelyre ezúttal is nagy szeretettel várják a szervezők az érdeklődőket.

Az idén a tavalyitól eltérően nem lesz parkolási díj, és a rendezvényre való belépés is megmaradt ingyenesnek. Tehát nem lehet pusztán anyagi akadálya, hogy egy kellemes és nagyszerű családi napot tölthessenek el a repülés és a hozzá kapcsolódó programok szerelmesei.

Márpedig látni- és kipróbálnivaló lesz bőven, ahogy a már megjelent plakáton olvasható. Természetesen a hangsúly most is a légi eseményeken van, így légi bemutató, sétarepülés, drónreptetés és még sok egyéb szórakozási lehetőség fogadja majd a látogatókat. Az égi produkciók mellett részt vehetünk földi programokon is, hiszen offroad- és ralibemutató is várja az érdeklődőket – a bátrabbak ezeket utasként is kipróbálhatják –, rendeznek oldtimer-kiállítást, és különböző kulturális színpadi produkciók, továbbá ételek, italok állnak a kilátogatók rendelkezésére.

Látványos bemutatókban idén sem lesz hiány Fotó: repülőnap/archív

A hagyományosan népszerű rendezvényt idén jótékony céllal is bővítették a szervezők. Az Amatőr Rally Sport­egyesület sétakocsikáztatásá­ból befolyó összeg nemes felajánlásként a dunaújvárosi mentők alapítványát gazdagítja majd, így mindenki, aki egy kis sétakocsikázásra vállalkozik, az a mentőalapítványt segíti.

A rendezvény gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt kínál érdekes programokat, találkozzunk hát a repülő­napon!

Fegyversimogatás és habparti

A szokásos bemutatók mellett érdekes programok is várják a nézőket. Lesz kirakodóvásár, a baracsi tűzoltók jóvoltából zenés habparti. Rendőrségi sátor és autó felszerelésével ismerkedhetnek az érdeklődők. Fegyveres bemutató és fegyversimogató is lesz, a zenéről DJ Fekete Gábor gondoskodik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában