KERESZTÉNY KOCKA KLUB

2020.02.04. 18:00

Különleges ajándékot adtak legóból a szerzeteseknek Előszálláson

Nemrég írtunk a Kisboldogasszony plébánián megalakult Legó Ligáról, melynek célja, hogy a népszerű építőjáték révén értékrendjük eljusson a keresztény és a nem hívő emberekhez egyaránt.

Gajdó Ágnes

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a Megszentelt Élet napja is a katolikus egyházban. Szent II. János Pál pápa 1997-ben indította el ezt a megemlékező, ima- és emléknapot, amelyen a hívők imádsággal és szeretettel gondolnak a szerzetesekre. Azokra a szerzetes testvérekre és nővérekre, akik Krisztussal jegyezték el magukat, s akik az élet szinte minden területén szolgálják Istent, a hazát és embertársaikat. Magyarországon jelenleg kilencven­nyolc szerzetesrend működik, életükről és tevékenységükről a www.szerzetesek.hu honlapról lehet tájékozódni.

Különleges építmény: legóból készült a templom Fotó: plébánia

– Sokszor megfeledkezünk a szerzetesek áldozatos és gyakran rejtve maradt munkájáról – vélekedik Mihályi Miklós előszállási plébános. Ezért szerette volna a nemrég alakult Legó Liga olyan különleges életképpel megajándékozni őket, ahol rendi ruhákba öltöztetett legófigurák a templom felé haladnak.

Miklós atya elmondta, hogy a ministránsok lelkes csapatával együtt játékra hívják az olvasókat: fejtsék meg, mely szerzetesrendek tagjai láthatók a képen. A megoldást március 31-ig postai levelezőlapon a „Keresztény Kocka Klub” – Előszállás Római Katolikus Plébánia címére várják: 2424 Előszállás Szöglet kert 3. Az első három leggyorsabb és legjobb megfejtő szerény meglepetésben részesül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!