mi csak tesszük a dolgunkat

2019.11.17. 15:30

Nem születtek nővérnek, de a Nemzet nővérei lettek

A Nemzet Háziorvosa versenyben dr. Fekete Borbála mellett a munkatársait is elismerték. Most őket kérdeztem a szakmai múltjukról, a munkájukról és a versenyen szerzett élményekről.

duol.hu

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Körzeti ápolók

Baracs: Konczné Talpai Tímea

Konczné Talpai Tímea
Fotók: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Nem születtem nővérnek és nem volt tervben sem, hogy az egészségügyben fogok dolgozni. Az élet úgy hozta, hogy a fiam születése után 1988-ban a Baracson meghirdetett orvosírnoki állásra felvettek.

Képesítés nélkül igencsak nehéz volt a latin szavakat leírni, de dr. Tibor Ferenc és Gergics Bertalanné, Márti néni nagy szeretettel fogadtak és türelemmel tanítottak. Mikor a doktor úr nyugdíjba ment, dr. Gáncs László került a helyére. Neki köszönhetem, hogy ezen a csodás pályán maradtam, mert ő javasolta, hogy végezzem el az egészségügyi iskolát.

Munka mellett jártam két évig Budapestre, majd egy év alatt Székesfehérváron végeztem el a körzeti ápolói szakot. Dr. Szabó László doktor úr mellé 1994-ben kerültem a II-es körzetbe, megtiszteltetés, hogy vele dolgozhattam. Szerencsés vagyok, mert mindenkitől nagyon sokat tanulhattam, hálás vagyok érte.

Doktornőnk, Borika 2011-ben került Baracsra. Emlékszem nagyon féltem, hogy fogok megfelelni. Későbbiekben elmeséltem neki az akkori kétségbeesésem, aranyosan mosolygott és mondta, képzeljem el, én csak őt nem ismertem, ő viszont szinte senkit. Tényleg neki volt nehezebb a helyzete! Igyekeztem mindenben a segítségére lenni. Nagyon támogató orvos és maximálisan bízik a nővérkéiben, számít a munkánkra és ezt el is ismeri.

A doktornőt több helyről is ajánlották a versenybe, aminek nagyon örültünk, mindannyian azon voltunk, hogy sikerüljön megnyernie a versenyt. Egy nagyon szuper közösség alakult ki, akik szinte a nap minden percében azon voltak, hogy ez sikerüljön. Ez egy hála és szeretet a betegek részéről. Nagyon szép volt az átadó. Nagy volt az öröm, amikor pódiumra szólították, mint első helyezettet. A terem másik feléből néztük ahogy felállt. Megkeresett minket a szemével és intett a kezével gyertek-gyertek lányok, mellettem a helyetek! Ezzel is bemutatta, hogy ez egy team munka, orvos, nővér és védőnő együtt dolgozik a betegekért. Itt minden láncszemre szükség van. Más területekről is kapunk segítséget, köszönet a gyógyszertárban, a családsegítőben és a szociális területen dolgozóknak is. Nagyszerű érzés, hogy mi körzeti ápolók is részesülhettünk az elismerésben és a vele járó szeretetben!

Kisapostag: Szilágyi Lajosné, Zsuzsi

Szilágyi Lajosné, Zsuzsi

Ahol felnőttem, Százhalombattán volt egy tündéri nővérkénk, aki nekem a szívem csücske lett. A nagypapám betegeskedett és kijárt hozzá rendszeresen. Szokolai Lászlóné, Anci néni hatására szerettem volna nővér lenni. Megfogott az odaadása, a kitartása és a lelkiismeretessége, de ahogy végig ment a településen, az is olyan nagyszerű volt. Csodálatos teremtés! Néhány hete találkoztam vele, de ugyan úgy néztem rá, mint gyerekkoromban, amikor elhatároztam, hogy én is nővér leszek.

Budapesten végeztem el az egészségügyi iskolát, aztán kórházban dolgoztam a Tétényi úton. Szülés után már nem tudtam visszamenni oda a műszak miatt. Közben Kisapostagra kötöztünk és úgy terveztük, hogy itthon maradok a három gyerekemmel, mint főállású anyuka, de az óvodai hirdetőtáblán megláttam, hogy körzeti nővért keresnek. Egyből megdobbant a szívem, hogy én is lehetek nővérke, mint Ancika néni. A férjem is támogatott abban, hogy beadjam a pályázatomat, amit meg is nyertem, pedig egy hónapja költöztünk csak a faluba, így senki sem ismert. 1992 január másodikán munkába álltam és azóta itt dolgozom Kisapostagon.

21 évig dolgoztam a csodálatos Szabó László doktor úrral. Tőle nagyon sokat tanultam, szakmailag és emberileg is. Mikor elment nyugdíjba és átadta a praxisát Borikának nem telt el pár óra csak és már érzetem, hogy vele sem lesz semmi baj. Azóta eltelt 7-8 év, minden flottul megy és csodálatosan működik. Rendkívül büszke voltam a doktornőre, hogy bejutott a versenybe. Jó volt látni, hogy ennyien támogatjuk. Csodálatos érzés volt ezt megélni, hogy ennyien, egy emberként össze tudtunk fogni, hogy megnyerje a versenyt. Megmutattuk, hogy mennyire szeretjük őt és mennyire hálásak vagyunk neki a munkájáért.

Daruszentmiklós: Molnár Tamásné, Ildikó

Molnár Tamásné, Ildikó

Esztergomban a Dobó Katalin Egészségügyi Szakközépiskolában tanultam. Csecsemőgondozó szerettem volna lenni. Az iskola alatt kötelező volt a szakmai gyakorlat, amit a kórházban töltöttünk.Számomra ez maga volt a csoda, teljesen elvarázsolt! Nagyon jó légkörben dolgoztunk, családias hangulat mellett segítettünk a betegeknek. Jó érzés volt gondoskodni az emberekről, öröm volt segíteni nekik, ez megalapozta a továbbiakat!

Pályámon sok mindent kipróbáltam. Dolgoztam idősek otthonában, pszichiátriai betegek otthonában. 1994-ben körzeti nővér lettem dr. Pavlik Gábor mellett Esztergomban. 1981 óta dolgozom az egészségügyben, de sosem akartam mást csinálni.

Mikor elváltam, Kisapostagra költöztem. Ott ismerkedtem meg a Borikával, akivel akkor még csak beteg – orvos kapcsolatom volt. Már akkor is tudtam, hogy ő egy nagybetűs EMBER. Nagyon nagy szociális érzékkel és empátiával rendelkezik. 2016-ban Daruszentmiklós Önkormányzata pályázatot írt ki a körzeti nővér állásra! Jelentkeztem és sikeresen vettem az akadályt. Azóta itt dolgozom a faluban.

Külön öröm volt számomra mikor megtudtam, hogy a doktornő itt a helyettes orvos. Olyan családias légkör van a rendelőben, amit máshol nem igen tapasztal az ember! Kedves, türelmes tiszta szívvel fordul a betegek felé! Emellett pedig egy nagyon jó orvos, jó szakember.

Amikor tudomást szereztünk arról, hogy Aranyos Sándor beküldte az ajánlását a Nemzet háziorvosa pályázatra, nagyon megörültünk. Szinte az egész falu egy emberként állt mellé. Nagyon büszkék voltunk a doktornőre és természetesen szavaztunk rá, amikor csak tudtunk. Daruszentmiklóson sok az idős ember, nincs internet elérésük és nem értenek a kütyükhöz sem, így szavazni sem tudtak, csak úgy, ha rendszeresen átjártak a fiatalabb rokonokhoz, ismerősökhöz és őket kérték meg arra, hogy segítsenek. Boldogok voltak, hogy sikerült!

Az átadó csodaszép volt, nagyon jól éreztük magunkat. Nem csak minket nővéreket vitt magával Borika, hanem a védőnőket is. Folyamatosan azt hangoztatja, hogy ez team munka. Segítjük egymás munkáját! Ezt őszintén így is gondolja, ami igazi csapattá kovácsolt bennünket! Bevallom, nem számítottam arra, hogy a nővéreket is díjazni fogják. Azért kísértük el Borikát, hogy támogassuk őt és együtt izguljunk, örüljünk a sikerének! Megkönnyeztem amikor kimondták a nevét, hogy ő nyerte meg a versenyt! Határtalanul büszke vagyok rá!

Furcsa nekem ez a helyzet, hogy a verseny óta érdeklődnek utánunk, gratulálnak úton, útfélen az emberek! Pedig mi csak tesszük a dolgunkat.

Védőnők

Baracs-Kisapostag: Farkas Mónika

Farkas Mónika

Székesfehérváron végeztem általános ápolóként, ezután Szegeden tanultam védőnőnek. 1995-ben végeztem és akkor, 24 éve, októberben álltam munkába Baracson. Dr. Gáncs Lászlóval dolgoztam együtt több mint húsz évig. Nagyon sokat tanultam tőle, hálásan köszönöm neki! 2013 óta helyettesítettem a Templomosi körzetben.

Itt kerültem munkakapcsolatba Borikával, de előtte nekem háziorvosom volt. Nagyon közvetlen, barátságos embernek ismertem meg. Az első perctől fogva kollegiális volt, a munkakapcsolatunkat pedig nyugodtan nevezhetem barátinak. Nekem sokat jelent, hogy van egy stabil háttér, amit ő ad. Magánemberként is rendkívül segítőkész, rugalmas és melegszívű.

Amikor jelölték a Nemzet háziorvosának, akkor azt éreztem, hogy ő biztosan megérdemelné ezt az elismerést. Ezért is támogattuk annyira a szavazatainkkal.

Egyszer mondta, hogy menjünk át, mert jön a Hírlap fotózni. Nem értettem, hogy nekünk miért kell a fotón rajta lenni. Ő azt mondta, hogy együtt dolgozunk csapatban. Később megkért minket, a munkatársait, hogy menjünk el a gálára. Természetes volt, hogy elkísérjük, hiszen végig szurkoltunk neki és mellette álltunk.

Amikor meghallottam a nevem, hogy menjek ki én is, nagyon meglepődtem, mert egy orvos sem mondta a védőnője nevét, csak Borika. Megható volt, hogy gondol rám és elismeri a munkámat. Ez egy óriási élmény volt, olyan ünnepi pillanat, amit nem minden nap él át az ember. Büszke vagyok Borikára, hogy megnyerte a versenyt, hogy ő lett a Nemzet háziorvosa. Csodálatos dolognak tartom.

Csak példaképpen, ez egy tegnapi történet, az emberségről. 40 fokos láza volt egy kisfiúnak, nem volt fűtés a házukban. A polgármester pár órán belül vitetett a családnak fát, Borika kiment a kisgyermekhez és kiváltotta gyógyszereit is.

Daruszentmiklós: Nagy Veronika

Nagy Veronika

10 éve végeztem, mint védőnő a Pécsi Főiskola Szombathelyi kirendeltségén. Mint pályakezdő kerültem a daruszentmiklósi körzetbe. Dr. Bankovics Lajos háziorvos és dr. Stingli Erzsébet gyermekorvos mellett láttam el a védőnői feladatokat.

Ez a szakma megreformálódott, nem gyakori, hogy a védőnő és az orvos együtt dolgozik, mert mindegyiknek külön feladatai vannak. Mi a doktornővel egy épületben vagyunk, ezért meg tudjuk együtt tartani a tanácsadásainkat.

Jó vele együtt dolgozni, ezért nem is volt kérdés, hogy szavazunk-e rá. Mindenki nagyon pozitívan beszél róla. Egy jó közösség alakult ki, akik folyamatosan szavaztunk rá. Nagyon izgalmas volt a verseny, sőt még a díjátadó is. Ahogy adták át a nyereményeket és még a doktornő nevét nem mondták ki, egyre izgatottabbak lettünk, a másodikat pedig hatalmas lelkesedéssel tapsoltuk meg, mert tudtuk, hogy most így Borbála doktornő nyeri meg a versenyt. Engem személy szerint nagyon meglepett, hogy minket, védőnőket is megemlített és hogy mi is kaptunk oklevelet. Ott a díjazottaknál senki sem említette meg a védőnőjét, csak a doktornő. Nekem ez nagyon jól esett. Én őt mentem ünnepelni, nem is számítottam arra, hogy én is megkapom a diplomát.

Méltó helyre teszem majd ki, a védőnői tanácsadó falán fog emlékeztetni a hivatásom szépségére.

 

Szilágyi Lajosné – Zsuzsi, Konczné Talpai Tímea, dr. Fekete Borbála, Molnár Tamásné – Ildikó és Farkas Mónika
A képre kattintva nagyítható a fotó
Nagy Veronika
A Nemzet nővére diploma

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában