Láthatatlan hősök

2018.12.12. 16:15

Közel 800 jelölés érkezett a Jószolgálat-díjra

A díj célja többek között, hogy a különböző területeken szociális munkát végzők gyakran láthatatlan, de áldozatos és példaértékű munkáját, valamint annak a társadalomra gyakorolt hatását bemutassa, a különböző szociális életpályákat népszerűsítse és azok társadalmi elismertségét növelje.

A Jószolgálat-díj 2018/19-es évadát a jótékonyság világnapján, szeptember 5-én nyitották meg. A díj honlapján keresztül megfelelő ajánlással bárki jelölhetett a megadott öt kategóriában 2018. november 30-ig. A beérkezett pályázatok darabszáma mellett (tavaly 667), az indoklások összetettsége és minőségi színvonala is emelkedett. Magyarországról összesen 109 településről jelöltek személyeket, szervezeteket és közösségeket – áll a díjat létrehozó Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány által megbízott ügynökség közleményében.

Mint írják, a díj országos léptékét jelzi, hogy a megyei jogú városok mellett nagy számban jelöltek kis- és nagyközségekből, vidéki városokból, valamint mélyszegénységben élők környezetéből továbbá szegregátumokból. A szomszédos országokból érkezett jelölés a Vajdaságból, Kárpátaljáról, Erdélyből, illetve Szlovákiából egyaránt.

A hivatásszerűen végzett szociális munka kategóriájában az életműdíjat is ideértve összesen 374 jelölés érkezett. A szervezetekre leadott pályázatok és az egyéni jelölések száma közel azonos.

Fotó a Jószolgálat-díj 2017-es átadójáról. Fotó: joszolgalatdij.hu

A beérkezett pályázatok előszűrése elkezdődött, 284 érvényes, egyedi jelöltet értékelnek. A legtöbb jelölt önkéntes egyénekre érkezett, őket a közösségek követik. Életműdíjra is kiemelkedően sok személyt terjesztettek fel, 54 főt. A hivatásszerűen végzett szociális munka kategóriáiban a tavalyi évadhoz hasonló a jelölésszám, 31 szervezetet és 50 szociális munkást jelöltek a cselekvés díjára 2018-ban.

Decemberben a feldolgozás, kiértékelés zajlik.

A szakmai zsűri, mely a hét nagy magyar segélyszervezet képviselőiből áll, 2019 január elején egy kerekasztal-beszélgetés során dönt a hivatásszerűen végzett szociális munka kategóriáiról és az életműdíjról.

Az önkéntes kategóriákban a korábbi évekhez hasonlóan felterjesztéseket tesz, és a díj Facebook-oldalán a közönség szavazhat majd arról, hogy ki legyen az év önkéntese és civil közössége.

Hivatásszerűen végzett szociális munka kategóriában három szervezetet 2-2 millió forinttal, 3 egyént egyenként 500 000 forinttal díjaznak. Az életműdíjjal egymillió forintos pénzösszeg jár.

Az önkéntesen végzett szociális munka területein beérkezett jelöltek közül, a szakmai zsűri előzetes felterjesztése után országos szavazásban a társadalom választja meg díjazottjait a következő kategóriákban: közösség (egy díjazott, egymillió forintos pénzdíj), egyén (egy díjazott, félmillió forintos pénzdíj).

A hivatalos díjátadásra 2019. február 10-én, a Magyar Tudományos Akadémián kerül sor, a díjat létrehozó Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány névadójának, Zichy Mária Terézia grófnő születésének emléknapján.

Borítókép: pillanatkép a Jószolgálat-díj 2017-es évadának megnyitójáról. Forrás: joszolgalatdij.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!