hőségriasztás

2019.08.11. 14:20

Kiemelten figyelni kell a munkavállalók egészségének megőrzésére

Az olyan kánikulai napokon, mint a mostaniak, főként a tűző napon fizikai munkát végzőkre kell odafigyelniük a munkaadóknak, többek között rendszeres pihenőidő beiktatásával, illetve megfelelő mennyiségű ivóvízzel ellátásával.

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztálya arra figyelmeztet, hogy a hőségben a dolgozóknak megfelelő hőmérsékletű, 14-16 Celsius fokos ivóvizet kell biztosítani a higiénés követelmények betartásával. A rendszeres pihenőidő beiktatását, valamint a munkavállalók cseréjét, hogy az egyes dolgozók csak kevés időt töltsenek a tűző napon, munkaszervezéssel kell biztosítani. Ezen felül a főosztály azt javasolta, hogy a napsugárzás szempontjából kritikusnak tekinthető napszakban – 11-15 óra között – lehetőség szerint hűvösebb, árnyékos munkahelyen folytatódjon a munkavégzés.

Kiemelték, hogy a munkaidőkeretben – például 12 órás beosztásban – dolgozó munkavállalók a hőségriasztás időszakában nagy megterhelésnek lehetnek kitéve, amennyiben egymást követő napokon kell dolgozniuk és az éjszakai meleg miatt szervezetük nem tud megfelelően regenerálódni. Bár konkrét jogszabályi előírás nincs a munkaidőkeretben dolgozó munkavállalók esetében – hőségriasztás idején – a munkaszervezési intézkedésekre, a munkavédelmi hatóság tapasztalatai és a korábbi években előfordult munkavállalói panaszok miatt a munka-pihenési rend átütemezését, illetve gyakoribb és hosszabb pihenőidők beiktatását javasolják a hőségriasztás idejére – közölték.

Felhívták a figyelmet: zárt munkahelyeken ellenőrizni kell az alkalmazott légtechnikai berendezéseket, klímaberendezéseket és gondoskodni kell ezek rendszeres műszaki karbantartásáról, tisztításáról, fertőtlenítéséről.

A munkavédelmi oktatásnál mindezeken felül arra is fel kell készíteni a dolgozókat, hogy felismerjék és kezelni tudják a hőség okozta túlzott igénybevétel és a hőguta tüneteit, valamint fontos, hogy mindig legyen mobiltelefon a munkaterületen, ha segítséget kell hívni – áll a közleményben.

Borítókép: Járművek haladnak az elkészült új útburkolaton a felújítás alatt álló régi út mellett az átépítés alatt álló M70-es autóút Letenye és Tornyiszentmiklós közötti szakaszán, a Zala megyei Murarátkánál 2019. július 16-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!