Két szomszédos falu ízvilágából alkot

Hiszem, hogy sokan szeretnénk egy hasonló személyiséget a famíliánkban, de legalább a szomszédunkban tudni. Kerlang Ferencné, vagy ahogy Előszálláson és Nagykarácsonyban is jól ismerik: a Nusika, szívesen mesélt híres sütő-főző tudományáról.

A szomszédban másként készítik

Ez a két település (egymástól alig hat kilométerre fekszik) konyhatechnikában egy külön világ?

– Az anyukám főztje és az anyósomé hasonlított egymásra, de sok újat is tanultam tőle Előszálláson. Igaz, én is tudtam neki olyat átadni, amit ők nem, vagy másképpen készítettek. A fűszerezésben, és az ezzel kialakult ízharmóniában azonos ételeknél vannak különbségek. Sütni és főzni is imádok. Egy hazulról, Nagykarácsonyból hozott tanítást máig megőriztem: „sehová se menj üres kézzel!” Ez azt jelenti, hogy valami csekélységet mindenképpen vigyél magaddal, amit magad készítettél, vagy a kertedben termett. Van, ahol komatálnak nevezik a gazdag ajándékot, amit sok alkalommal – születés, keresztelő, halálozás – kínálnak. Gyermekeim születése okán felejthetetlen emlék, hogy három évig rengeteg húslevest és rántott húst fogyasztottunk. Bár ez a része így utólag viccesen hangzik, de az egész szokás azt mutatja, hogy jobban odafigyeltek egymásra az emberek, mint a mostani világban. Egy biztos, nem rugdalózót és egy italt vittünk. Az soha nem lehet olyan személyes, mint amikor egy tortába a szívemet-lelkemet beleraktam.

Egyhetes sütés-főzés

– Tavasszal és ősszel is hetente volt egy-egy falusi lakodalom, ahol szükség volt az ügyes kezekre. Nagyon szerettem a főszakácsnő mellett dolgozni. A konyhai közös program már hétfőn elkezdődött.

A falusi lakodalmak előkészítéséből is kivette a részét!

A meghívottak a már fölemlegetett nagy karkosárral elindultak, hogy két kiló lisztet, egy-egy kiló cukrot és porcukrot, négy-öt csomag vajat, húsz-harminc, ám ha sok tyúkja volt valakinek akár ötven tojást is vigyenek a közös sütéshez. A mennyiség persze attól is függött, hogy hány ember ment végül a mulatságba, mert nem volt mindegy, hogy valaki egyedül, vagy hatodmagával érkezett. A baromfivágás péntekre esett, azokat (házanként egyet-egyet) aznap vitték a helyszínre. Persze, ha nagyon messze volt a lakodalmas ház, akkor már az első napon egy kanyarral, magukkal vitték azt is.

Ki mihez értett

– Egy héten át hatalmas munkát végeztünk, amire néha húszan is voltunk. Mindenki azt csinálta, amihez a legjobban értett. Voltak a száraztésztagyúrók, a linzer- és a keverttészta-készítők. Többen voltak, akik az ebédet főzték az ott dolgozóknak és a hozzátartozóiknak! Az utóbbiaknak délben el is vitték az ebédet. Vasárnap reggel mindenki aludt egy fél órát, amit egy egész napos mosogatás, pakolás a rendcsinálás követett. (Ez volt a közös munka rosszabbik oldala.) Ez a csodálatos szokás sajnos már elmúlt, hiányzik, amit szomorúnak találok.

Komatál: a szomszédok kedvessége

A régi vágású falusi életben számos olyan alkalom volt, amikor valóban jól jött egy finomságokkal ügyesen felpakolt kosárka. Például egy kisbaba születésekor!

Oda a „komatálat” vittük! Ez a rokonok, jó barátok és a közeli ismerősök és a szomszédok dolga volt. A menüsor sajnos meglehetősen egyhangú szokott lenni. Húsleves, paradicsomszósz, rántott hús, lehetőleg csirke, köretnek pedig a párolt rizs, hozzá természetesen a sütemény, vagy torta.

Nem is a főzéssel, hanem a szállítással volt a gond, hiszen az ételeket egy óriási kosárban vittük a kismamához. Mondjuk a hatodik utcába kerékpárral kellett átvinni, mert gyalog elég nagy feladatot jelentett volna.

A nagylányom 1970-ben született, és akkor még jól működött ez az oda-vissza adott szolgálat, de a fiam születésekor 78-ban már kevésbé.