gyógyszermentes megoldás

2019.04.10. 12:55

Jobban alszunk rózsaszín zajban (videó)

A kellemes, nyugtató hang önmagában nem megváltás a rossz alvóknak, de segíthet a biológiai szempontból nélkülözhetetlen mély alvásban és a memóriazavarokkal küzdőkön.

Forrás: Shutterstock

Fotó: vectorfusionart

A kor előrehaladtával egyre rosszabbul alszunk, és ez memóriánk romlásához is hozzájárulhat. Míg a fehér zaj a kisbabák nyugodt alvását segíti elő, az úgynevezett rózsaszín zaj az idősebbek alvásminőségének javításában fontos. Ez egy kellemes, nyug­tató hang, amelyben minden oktáv egyenlő energiával rendelkezik. Kiegyensúlyozottan váltakoznak benne a ma­gas és az alacsony frekvenciák. Elsőre furcsa, de tudományos eredetű nevét onnan kapta, hogy ezeken a frekvenciaértékeken rózsaszínben jelenik meg a látható fény.

Egyfajta természeti háttérzajnak nevezhetjük. Olyan, mint amikor a kocsi tetején ko­pog az eső – öntötte szavakba a hangot a Borsnak dr. Hermánné Fogarassy Éva alvásterapeuta. „Míg a gyermekek alvását elősegítő fehér zaj a porszívó hangjához hasonlítható, a rózsaszín összetettebb. Azt segíti elő, hogy az egyéb, alvás közben minket ért hangokra ne ébredjünk fel” – magyarázta a szakember.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=35&v=ZXtimhT-ff4

A rózsaszín zaj elsősorban azoknál lehet hatásos, akik nehezebben tudnak nyugodtan aludni, esetleg minden „kéretlen” hangra felébrednek.

Hatására „jobban megy” a biológiai szempontból nagyon fontos mély alvás. Leggyorsabban öregedő életfunkciónk az alvás, hogy úgy mondjam, a harmincadik életév betöltése után elkezd öregedni. Van, aki már negyven­éves korára rossz alvó lesz – mond­ta dr. Hermánné Fogarassy Éva.

Ha valakinek komoly problémái vannak a nyugodt alvással, azon önmagában nem segít a rózsaszín zaj. Ez csak egy eszköz a százból, a rosszul alvók problémáját nem oldja meg. Akinek ilyen gondja van, annak alvásterápiára van szüksége. Ez egy rendszerterápia, amely minden oldalról támogatja az alvás összetett folyamatát – mondta az orvos.

Bár a rózsaszín zaj nem új felfedezés, az elmúlt években érdekes kísérleteket végeztek ezzel kapcsolatban. Az amerikai North­western Egyetem kutatója, dr. Phyllis Zee neurológus professzor, alvásspecialista és munkatársai tizenhárom idősebb, 60 és 84 év közötti személyt kértek fel, hogy vegyenek részt kutatásukban. Egyik éjszakán át akusztikus stimulációt, vagyis rózsaszín zajt kaptak, míg egy másikon a kutatók csak úgy tettek, mintha adnának nekik ilyen stimulációt.

A két kísérlet után mindenkinek két memóriatesztet kellett kitölteni: egyet azelőtt, hogy elmentek volna aludni, és egyet rögtön azután, hogy felkeltek. Átlagban háromszor annyira vágott az eszük azoknak, akik tényleg rózsaszín zajt kaptak, mint azoknak, akik csak álszimulációban voltak.

Ez egy újító, egyszerű és biztonságos felfedezés, ami nagyon sok embernek segíthet abban, hogy egészséges maradjon szellemileg – mondta a kí­sérlet után dr. Zee.

A kutatók tanulmányukban felfedezték, hogy a rózsaszín zaj egy egyszerű, biztonságos, gyógyszermentes megoldást jelenthet az alvásproblémákra, további előnye pedig, hogy javíthatja az agy egészségi állapotát, és csökkentheti a korral járó memóriaromlás mértékét is.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!