kollégáknak tartják őket

2018.11.21. 11:28

Ifj. Richter József: állatok nélkül nincs cirkusz

A világ legfiatalabb cirkuszigazgatója szerint túlzásba viszik az állatvédelmet azzal, hogy kínzással vádolják azt, aki nem kanapén tartja a kedvencét.

Forrás: MW

Fotó: Tóth-Blum Dániel

Régen volt már, amikor mindenki egyformán örült egy két lábon álló elefánt látványának. Ma már komoly nemzetközi mozgalmak igyekeznek elérni, hogy a cirkuszokból örökre tűnjenek el az állatos produkciók. A Csak show és más semmi című TV2-es gigaprodukció zsűritagja, ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója viszont kiáll az évszázados cirkuszhagyományok mellett.

A cirkuszművészetet sok támadás éri az utóbbi időben az állatok szerepeltetése miatt – mondja a Borsonline stúdiójának vendége. – Mi komolyan dolgozunk azon, hogy bebizonyítsuk: a cirkuszban lehet az állatokat jól tartani. Látunk szörnyűséges videókat, ahol kínozzák és éheztetik az állatokat, de ez nem jelenti azt, hogy nálunk, a Magyar Nemzeti Cirkuszban is így bánnánk velük. Ezért is szoktunk folyamatosan videókat és fényképeket megosztani a nagyközönséggel, hogy lássák: az állatok a barátaink, a kollégáink, és ekképp is bánunk velük.

Az Arany Bohóc-díjas és Arany Pierrot-díjas művész szerint a cirkusznak három alappillére van: az állat, a bohóc és az artista. Ha az egyik eltűnik, már egy egészen más műfajról beszélünk, nem cirkuszról. Az állattartás ezért is különösen fontos a nagy nevű cirkuszi dinasztiából származó artista számára. Richter azt is elmondta, hogyan jutnak egzotikus állatokhoz.

Nincs ára ezeknek az állatoknak, nem lehet őket megvásárolni. Több generáción keresztül állatkertben, cirkuszokban, szafariparkokban születnek, bőséges szaporulat esetén kaphatja meg őket egy-egy cirkusz. De természetesen nagyon komoly feltételek mellett – mondja. – Nagy a nyomás, de úgy gondolom, hogy a nemzeti cirkusz túl fogja élni ezt az állatfoglalkoztatás-ellenes hangulatot, amit egyébként egy divathullámnak gondolok. Most gondolkodás nélkül kritizálnak mindenkit akinél az állatok nem a kanapén heverésznek. Ez szerintem túlzás.

Borítókép: Ifj Richter József Arany Bohóc-díjas és Arany Pierrot-díjas művész

Forrás: MW/Tóth-Blum Dániel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!