Harminc ország százharminc versenyzője között ugrott a baracsi ejtőernyős

Kiss Jamaica József nem csak rendszeresen ugrik (3700 ugrásnál tart), de oktat, táborokat szervez, és egy születőben lévő sportágat, a szélcsatorna ugrást is űzi. Tanítványai közül sokan lettek eredményes formaugrók, és külföldi nagyobb ugrásokban is részt vettek már.

– Mikor kezdődött a szerelem az ejtőernyővel?

– Tizennyolc éves koromban, tehát harminchét éve. Akkor ezért kezdett el mindenki ejtőernyőzni ebben a korban, mert hamarabb el lehetett menni katonának. Ennyi. Azt sem tudtam, mi az az ejtőernyőzés.

– Háromezerhétszáz ugrás az nagyon sok...

– Nagy jelentősége nincs a számnak, attól függ, mivel töltjük ki az ugrást. Hogy mennyire figyelünk oda, mennyire akarunk tanulni. Az ugrásszám nem szavatolja a tudást. Az ejtőernyőzésnek mint minden más sportnak nagyon sok ága van. Amivel én foglalkozom, az az ejtőernyős formaugrás.

" width="640" height="360" frameborder="0" allowfullscreen="allowfullscreen">

– Ez miben különbözik a többi ugrástól?

– Az, hogy hason hajtjuk végre, és a testünket irányítva tudunk összekapaszkodni a többiekkel. Elég sokféle formaugrás létezik. A legkisebb a kétfős, ahol különböző alakzatváltásokat csinálunk. A legelterjedtebb a négyfős, én ebben versenyzek levegőben és szélcsatornában is. Növelve a létszámot, egészen nagy formációk is elérhetők. Ennek a szervezésével és oktatásával is foglalkozom. Itthon általában egy repülőgépből tizenhat, tizenhét fő tud ugrani. Szerveztem néhány éve két új magyar rekordot is, ahol két, illetve három repülőgépet használtunk. Ilyenkor a zuhanási idő alatt vagy egy formációt, esetleg többet csinálunk. Minél kisebb egy ugrás, annál több formációt lehet végrehajtani az adott hatvan másodperc körüli idő alatt. Világbajnoki szinten négy ember akár ötven–hatvan alakzatot is meg tud csinálni egy zuhanási időszak alatt. Ez rendkívül sok. Ha nő a létszám, akkor attól függően, hogy milyen képzettségű ugrók vesznek részt benne, három, négy, ötre is lecsökkenhet. Persze függ az alakzat bonyolultságától. Ha mindenki befelé néz, az egy egyszerűbb dolog, de ha a fele kifelé, akkor már jóval nehezebb, komolyabb tudást, nagyobb odafigyelést, szervezést igényel.

– Milyen magasságból indítják az ugrást?

– Egy normál ugrás itthon általában négyezer méterről történik, ilyenkor hatvan másodperc a teljes zuhanási idő. Ezt nem tudjuk teljes egészében kihasználni, mert arra is kell idő, hogy biztonságos távolságba tudjunk távolodni egymástól az ejtőernyő nyitásához. Így az alakzattal, a munkával inkább csak ötven másodpercet tudunk foglalkozni. Egy ilyen nagyobb ugrásnál, mint a rekord volt, ugyanannyi idő van arra, hogy végrehajtsuk, de ahhoz, hogy mindenki időben el tudjon távolodni és tudja nyitni az ernyőjét – általában ezer méteren –, ahhoz feljebb kell tenni az ugrómagasságot. Észszerű, hogy ahhoz, hogy száz embert szétcsúsztassunk, eltüntessünk a levegőben úgy, hogy mindenki elférjen a nyitott ernyőjével, ahhoz magasabbról kell kezdeni.

– A világrekordnál ez mennyi volt?

– Az ötezernyolcszáz méterről zajlott. Összesen 16 lehetőségünk volt, hogy sikerüljön a kétpontos világrekordot beállítani, ehhez hat gyakorló ugrást végeztünk kisebb csoportokban, és a hetedik ugrásnál raktuk össze a százharminc embert. Ez az ugrás attól lett formaugró világrekord, mert kétpontos formaugrás volt, azaz egy zuhanás alatt két alakzatot kellett gyorsan és pontosan felépíteni.