lépni kell!

2019.03.14. 06:45

Halál és betegség jár a környezetszennyezés nyomában

A megbetegedések és az idő előtti halálesetek egynegyedét világszerte a környezetszennyezés és a környezet rombolása okozza – olvasható az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szerdán bemutatott jelentésében.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Alohaflaminggo

A levegő- és vízszennyezés, valamint az ökoszisztémák egyre fokozódó rombolása több milliárd ember életterét fenyegeti és befolyásolja, valamint jelentősen károsítja a világgazdaságot.

Az állandó gazdasági növekedésbe vetett hit a jövőbeli halálozási arányok, munkából való kiesések és egészségügyi kockázatok tekintetében értelmetlen – írták a szakértők.

A Global Environment Outlook (GEO – Globális környezeti kilátások) című jelentésen 70 ország 250 kutatója dolgozott hat éven át. A tanulmány készítői adathalmazok révén értékelték a környezeti befolyások hatását több mint száz betegség kialakulására. Eredményük szerint

a környezetszennyezés növekvő mértéke egy olyan világszintű járvány kialakulását támogatja, amely egyre nagyobb gazdasági károkat okozhat.

A jelentés szerint 2015-ben kilencmillió haláleset volt a környezetszennyezés számlájára írható.

Ugyanakkor tovább nyílik a gazdagok és szegények közötti olló is – figyelmeztettek a tudósok.

Az ipari országok túlfogyasztása, élelmiszer-pazarlása és szennyezése a szegényebb országokban éhezéshez, fokozódó szegénységhez és betegségekhez vezet.

A szennyezett ivóvíz és a szegényes eszközök az egészségügyben évente mintegy 1,4 millió ember halálát okozzák. Még veszélyesebb a levegőszennyezés, amelynek évente 6-7 millió ember esik áldozatul.

A vizekbe kerülő vegyi hulladékanyagok generációkon keresztül öröklődő egészségügyi problémákat okoznak. Az ipar, a mezőgazdaság és a fakitermelés által tönkretett talaj problémája ma már 3,2 milliárd embernek otthont adó területet érint.

A kutatók felhívták a figyelmet az élelmiszerekben nagy mértékben alkalmazott antibiotikumok következményeire. Az évszázad közepére az ebből származó rezisztencia oda vezethet, hogy a szuperbaktériumok válnak az idő előtti halálesetek fő okozóivá.

„Példátlan mértékű, sürgős beavatkozásra van szükség a helyzet megállításához és visszafordításához” – írták a tudósok.

Nem létezik azonban a környezetvédelemre vonatkozó olyan nemzetközi akcióterv, mint a 2015-ös párizsi klímaegyezmény.

A világgazdaság alapvető, a fenntartható termelési módok irányába ható irányváltása nélkül értelmetlen a GDP állandó növekedésének gondolata, tekintve a halálesetek, a kimaradó munkaerő és az egészségügyi ellátások költségét – figyelmeztettek a kutatók.

Az „egészséges bolygó” nem a „világ-GDP” alapján mérhető, hanem a szegényebbek támogatásán, akik a tiszta levegő és a tiszta víz meglétére vannak utalva

- mondta Joyeeta Gupta, a GEO egyik vezető szerzője.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!