sokan hittek nekik

2018.08.02. 12:24

Gyógyulást ígértek, átverés lett belőle

Több mint 350 embertől 74 millió forintot csalt ki egy beteg és idős emberekre utazó bűnbanda, amely ingyenes „ultrahangos ízületi állapotfelmérést” hirdetve hívta termékbemutatókra őket. Orvosnak, ápolónak adták ki magukat, s azt állították, hogy vendégeik rossz egészségi állapotán segíthet az általuk aranyáron forgalmazott, de valójában ára töredékét érő eszköz.

G. Juhász Judit

Néhány tízezer forintos befektetés, egy kis szervezés és jó nagy adag gerinctelenség kellett ahhoz, hogy egy hétfős tatai társaság 369 embert becsapjon és összesen 74 millió forintot csaljon ki tőlük – írja legutóbbi számában a Vasárnap Reggel. A minimális befektetést a megtévesztéshez használt eszközökre – egészen pontosan egy negyvenezer forintos talpmasszírozóra, egy tízezres szemmasszírozóra és akupresszúrás matracra – költötték.

A történet még 2015 februárjában kezdődött, amikor a társaság egyik tagja alapított egy termékbemutatókkal foglalkozó céget Tatán. A városban működött a bűnszervezet irodája és a telefonközpontja is, amelynek később a történet szempontjából meghatározó szerepe lesz. A call centerbe ugyanis az egyik bandatag jóvoltából bekerült egy olyan szoftver, amely településenként csoportosítva tartalmazta a lehetséges vevők telefonszámát, kiemelve közülük a célcsoport tagjait, egészen pontosan az átverni tervezett idős vagy beteg embereket. A szoftvert korábban már használták hasonló csalásokra.

Megnyerő helyszínek, megnyerő munkatársak: ügyeltek a részletekre

A telefonközpontosok ezen listák alapján hívogatták potenciális áldozataikat, és invitálták őket ultrahangos ízületi állapotfelmérésre. A tettesek ügyeltek a részletekre, a rendezvényeket jó nevű szállodákban, éttermekben művelődési központokban tartották, hogy ezzel is növeljék a komolyság látszatát. Orvosoknak, ápolóknak és mentősöknek álcázták magukat, s miközben egyikük ismeretterjesztő előadást tartott az ízületi problémákról, a többiek vérnyomásmérővel és hőkamerával járkáltak a vendégek között, pásztázták őket és úgymond méréseket végeztek.

Ezek után

nem meglepő, hogy az így kapott eredmények mindannyiszor lesújtóak voltak, és a bajon csakis a teremben lévő termékek segíthettek.

Volt, aki néhány ezer forintot, s volt aki százezreket vagy akár egymilliót is költött a csudaeszközként reklámozott tárgyakért. S hogy biztosan megkapják értük a sokszoros árat, a csalók részletfizetési szerződést írattak alá, kölcsönt szerveztek, vagy éppen a bankjegykiadó automatához kísérték őket.

74 millió forintból csak kettő térült meg

Fél év alatt 150 egészségi felmérésnek álcázott termékbemutatót tartottak és 369 embert károsítottak meg.

A bűnszervezet vesztét az okozta, hogy egyik átvert vevő rájött: a 2015 szeptemberében, egy ráckevei bemutatón 450 ezer forintért vásárolt masszírozó eszköz valójában az ára töredékét éri.

Feljelentést tett és nyomozás indult. Ekkor derült ki, hogy az elkövetők az ország egész területén tevékenykednek. A tatai székhelyen a rendőrök rengeteg iratot foglaltak le, ezek alapján megkeresték és kihallgatták az áldozatokat. A három évig tartó nyomozás szerint nagyjából 74 millió forint folyt be a csalókhoz, de csak két millió térült meg belőle. A büntetőeljárás mellett a sértettek polgári eljárás is indíthatnak káruk megtérítésére. A Ráckevei Járási Ügyészség hét ember ellen emelt vádat nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt.

Borítókép: Master1305/Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!