vízi közlekedés

2018.06.13. 09:35

Felpörögnek nyáron a dunai hajójáratok

A dunai hajójáratokon tavaly 60 millió forint volt a vonaljegyek értékesítéséből származó forgalom, a bérletes utazások alapján történő, ráosztott bevételekkel azonban 65 millió forint a végösszeg.

Budapest, 2016. április 17. A Mahart Budapest nevû sétahajója a dunai hajózási szezon nyitórendezvényén Budapesten, a Margit hídnál 2016. április 17-én. MTI Fotó: Marjai János

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Marjai János

Az elmúlt évben az utasok 26 százaléka hajójeggyel, 55 százaléka napijeggyel vagy bérlettel utazott, 19 százalék pedig jogszerű ingyenességgel vette igénybe a szolgáltatást – írta meg a Világgazdaság, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása alapján.

A szezonalitásból adódóan a tavaly értékesített hajóvonaljegyek 99 százalékát márciustól október végéig vásárolták. A két legforgalmasabb hónap pedig június és augusztus volt. Az idei év első negyedében a hajójáratok jegyárbevétele mintegy 4 millió forint volt, hasonlóan alakult, mint a tavalyi évben. A kihasználtság jelentősen függ az időjárástól.

A téli idényben elsősorban a munkába járáshoz választják a hajójáratokat (napi 250-300 utas), míg nyáron átlagosan napi bő 2000 utas veszi igénybe őket.

A közelmúltban több fejlesztéssel is igyekezett a BKK a dunai hajóközlekedést vonzóbbá tenni. Tavaly áprilistól kikötnek a járatok a Müpa (Művészetek Palotája) – Nemzeti Színház kikötőnél, a budapesti kulturális élet két fontos színterét is bekapcsolva a fővárosi menetrend szerinti hajózásba, kényelmes utazási lehetőséget kínálva az előadásokra indulóknak. Majd tovább nőtt a dunai hajójáratok által kiszolgált terület:

2017 szeptemberétől a hajók meghosszabbított útvonalon egészen a Kopaszi-gát – BudaPart kikötőig közlekednek.

A Margitsziget kiszolgálását bővítve pedig (idén április végén) új kikötővel gazdagodott a D12-es hajójárat vonala.

Elsőként a vízibuszokat korszerűsítik

Lapunk arról is megkérdezte a közlekedési központot, mi az elképzelés az öregedő hajóflotta megfiatalítására. Ennek kapcsán a BKK jelezte: a hajókat üzemeltető BKV beruházási tervében szerepel a meglévő hajók motorikus és esztétikai, utaskomfortot növelő korszerűsítése, elsőként a vízibuszokat újítanák fel.

Borítókép: MTI Fotó / Marjai János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!