„Taní-tani!”

2018.02.13. 07:30

Egyre több fiatalt vonz a pedagóguspálya

Harminc százalékkal nőtt a pedagógusképzésre jelentkezők száma, mert egyre több fiatal tartja kiszámíthatónak és vonzónak a pedagóguspályát – nyilatkozta a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese.

Budapest, 2017. június 8. György János informatikatanár magyaráz a diákoknak a csúcstechnikával felszerelt Smart School tanterem átadásán az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolában 2017. június 8-án.

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Hajnal Gabriella a Magyar Hírlap keddi számában megjelent interjúban arról is beszélt, hogy a pedagógushiány nem olyan mértékű, mint azt némelyek állítják, a helyi szinten megjelenő problémákat pedig kezelik a tankerületek áttanítással, óraadó és részmunkaidős tanárokkal. Hosszabb távon a gondokat a tanárképző intézményekkel együttműködésben igyekeznek megoldani.

A pedagógusok munkakörülményei folyamatosan javulnak, és 2013 óta átlagosan 53 százalékos béremelés történt – fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy a nyugdíjba vonuló pedagógusok száma 10 éven belül gondot okozhat, a probléma megelőzésén munkacsoportok dolgoznak, mind az oktatási államtitkárságon, mind a Klebelsberg Központban.

Borítóképünk illusztráció. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!