Utazó

2012.05.02. 13:14

Egy völgybe települt vár romjai

Ismét elindítja négy megyét érintő turisztikai nyereményjátékát lapcsoportunk, a Pannon Lapok Társasága. A tavalyi siker után idén május 6. és június 24. között futó geocaching játékunk során nyolc héten át nyolc érdekes helyszínre invitáljuk olvasóinkat.

Győrffy Árpád

A kirándulásra vállalkozók a megadott koordináták alapján juthatnak el a helyszínre, amelyről mindig lapunk  Utazó magazinjában tájékozódhatnak. A  konkrét úti célt azonban nem adjuk meg, csupán néhány rávezető és kedvcsináló információval szolgálunk.

Geocaching játékunk következő állomása a Balaton-felvidék egyik sokak által látogatott vidéke. Kevés olyan szép vidéke van a világnak, mint amilyen ezt körülveszi. Sűrű erdők, nagy rétek, több kisebb folyó, tó tarkítja, még magas hegye is van - legalábbis hazai viszonylatban annak számít -, és ráadásként a szomszédban még itt van a Balaton is. A természet szépségei mellett a történelem emlékei, épített örökségünk fontos darabjai teszik még érdekesebbé a vidéket.

Ha a térség központi településéről körbenézünk, északon egy 600 méteres vulkanikus hegykúp magasodik, mintha csak a Tapolcai-medence valamelyik tanúhegye kószált volna el kicsit messzebbre. Délen a Balaton-felvidék dombjaira felkúszó vagy éppen völgyekbe települt községekben gyönyörködhet a szemünk. A dombok többsége éppen csak akkora, hogy a mögöttük megbúvó templomok tornyának teteje még ki tudjon kandikálni.

A vidéken keletről nyugati irányba áthaladva az előbb még lankás dombokkal tarkított fennsík egyre jobban összeszűkül, arra kényszerítve bennünket, hogy a térség központján áthaladjunk, így nem csoda, ha a régészek leletei szerint erre vezetett a rómaiak egyik hadi útja is.  A vidék központja sok szállal kötődik az egyik szegény sorból magas posztra jutott jeles hadvezérünkhöz.

Gyermekkori emlékeink szerint ő az a személy, akiben az okosság, a bátorság, a vakmerőség, a tréfálkozásra mindig kapható szellem és a fizikai erő együtt megtestesült.  Ő volt például a leghíresebb gazdája annak a több mint ötszáz éves erődítménynek, ami a kor szokásaitól eltérően nem dombtetőre, hanem egy völgy oldalába épült. Nem csoda, hogy mostanra teljesen körbevették a település házai. A neves hadvezér a lovagtornyának látványáról mindenki által jól ismert erődítményt külsőtornyos védőfalakkal, palotaszárnnyal és kápolnával egészítette ki.  Ő volt az alapítója annak a pálos kolostornak is, aminek romjait a falut nyugatról határoló Szent Mihály-domb erdejében csodálhatjuk meg. A katonailag védhetetlen épületet a török első támadásai idején felrobbantották, hogy az ellenség ne fészkelhesse be magát. Kövei építőanyagul szolgáltak a falu más épületeinek, de a még megmaradt romjai is mutatják egykori szépségét.

Ugyancsak ő építtette a falu másik nevezetes műemlékét, a  vidék egyetlen, csaknem teljesen épen maradt gótikus templomát, aminek Szent Istvánt választották védőszentjéül. A templom időközben barokk homlokzatot kapott, és a ma látható szép berendezése is ebben a stílusban készült.
 
A település közepén egy rendkívüli ipar- és tudománytörténeti bemutatóhelyet is találunk. Egy a környék stílusában épült iparosházban korabeli eszközök, egyenruhák és postakocsik segítségével mutatja be a posta és a távközlés eddigi történetét. A kiállítás legjelentősebb részéből a vezetékes távközlés történetét ismerhetjük meg. A Puskás Tivadar korából származó első telefonközpontok mellett a húsz éve még modernnek számító crossbar rendszerű berendezéseket is megnézhetjük. Nagyon érdekes lehet a mai gyerekeknek a hajdani "sms-készülék", a telex.

 
Utazó rovatunk további cikkeiért kattintson ide!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!